2025 tavaszán nyithat a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 2023-as eredményei lehetővé teszik, hogy a főváros saját forrásból finanszírozza a fürdő felújítását.

A főváros eredetileg a mellé épült szálloda eladásából vagy bérbeadásából fedezte volna a hányattatott sorsú fürdő ismételt megnyitását. Eddig azonban két pályázat is sikertelen volt, most jöhet a harmadik, írja a hvg.hu.

Rác fürdő / Fotó: BGYH
Rác fürdő / Fotó: BGYH

A BGYH szerint azonban ez a pénz már nem is kell a felújításhoz, ugyanis 2023-ban elért eredményük lehetővé teszi a fürdő rekonstrukciójának finanszírozását saját forrásból is: tavaly csaknem 23 milliárd forintos árbevételt értek el a tervezett 19,7 milliárd forinthoz képest, míg adózás utáni várható nyereségük 5 milliárd forint felett alakulhat - így a felújítás függetleníthető a szállodára kiírt pályázattól.

A Rác fürdő épületének műszaki állapotát a szakértők a 2010-ben elkészült felújítás utáni értékének 40 százalékára becsülték, ezzel párhuzamosan a felújítás várható kiadásait jelenleg 4,63 milliárd forintra taksálták.

A fürdő felújítására – a fővárosi közgyűlés 2023 szeptemberi határozata alapján – kiírt kétlépcsős közbeszerzési pályázat előminősítési szakasza a napokban zárult. Mind az öt kivitelezésre jelentkező cég alkalmas, így az ajánlattételi felhívást a BGYH minden jelentkezőnek megküldi várhatóan január végén. A költségek a közbeszerzési eljárás eredménye alapján láthatók majd pontosan.

A BGYH a fürdő megnyitását 2025 tavaszára tervezi, ezt követően kerülne sor a Gellért fürdő rekonstrukciójára.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.