210 millió forintból újult meg a Bábolnai Ménesbirtok lovardája

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. Ölbő-pusztai telephelyén csütörtökön átadták a felújított fedeles lovardát és a régi kocsiszín helyén kialakított szociális épületet.

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. 2014 elején került a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá, aminek eredményeképpen a történelmi múltra visszatekintő társaság kiegyensúlyozott működésre és biztos jövőre számíthat. Ennek egyik bizonyítéka a most átadott, 210 millió forintos beruházás - mondta a földművelésügyi miniszter az átadás előtt.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy az ölbői telephelyen lévő műemléki épületek állapota annyira leromlott, hogy többször a balesetveszély elhárítása miatt kellett halaszthatatlan javításokat végezni. A most átadott létesítmények segítik a tenyésztést, valamint színvonalas gyakorlati helyet biztosítanak a Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakiskola tanulóinak.

Bérci Balázs, a ménesbirtok ügyvezetője elmondta, a felújított építmények összes alapterülete meghaladja a 600 négyzetmétert. A létesítményeket régészeti és történeti kutatások alapján, eredeti állapotában állították helyre.

A lovardában a csirketenyésztés fénykorában a belmagasságot vasbeton födémekkel csökkentették és három szinten folyt állattartás. A felújítás során a födémeket elbontották, az épület új tetőszerkezetet kapott, padlózatát a lovak ízületeit kímélő anyaggal töltötték fel.

Ölbő-puszta a Shagya-arab és az arab telivér tenyésztésének egyik helyszíne. A telepen az évjárati csikók tartása és képzése folyik.

A közel 300 lóból álló arab ménes alapját 19 tenyészmén és 51 tenyészkanca alkotja. Az arab telivér tenyésztésében kiemelkedő értéket jelentenek a tiszta vérű egyiptomi arab telivérek.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.