25 nagykövetség a Budapest Pride mellett

Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából pénteken közös közleményben támogatásáról biztosította a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket.

 Az amerikai, ausztrál, osztrák, belga, brazil, dán, brit, finn, francia, görög, holland, ír, izraeli, kanadai, litván, máltai, német, norvég, olasz, portugál, spanyol, svájci, svéd, szlovén és új-zélandi nagykövetség a közleményben kiemelte: az emberi jogok tiszteletben tartása - ezen belül az igazságosság, az egyenlőség, a megkülönböztetés elutasítása, a véleménynyilvánítás szabadsága és e jogok szabad gyakorlása -, valamint a törvényesség a demokratikus államok alapkövei. A nemzetközi emberi jogi szabályozás alapja, hogy minden embert egyenlő jogok és szabadságok illetnek meg, ahogyan azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is kimondja. 

Az emberi jogokat érvényesnek kell tekinteni minden emberre nézve, egyenlő módon, tekintet nélkül a szexuális orientációra vagy a nemi identitásra. Ez a demokratikus alapelvek lényege - mutattak rá. Hozzátették: a sokszínűség ünneplése biztos módja annak, hogy népszerűsítsék az emberi jogok tiszteletben tartását.

Miközben a nagykövetségek üdvözölték a szexuális orientáción vagy nemi identitáson alapuló erőszak és diszkrimináció elleni harcban nemzetközi, regionális és nemzeti szinten elért kedvező fejleményeket, egyúttal komoly aggodalmukat fejezték ki egyének szexuális orientációja vagy nemi identitása miatt a világ minden táján elkövetett erőszakos cselekmények és megkülönböztetés miatt. Elutasítottak és elítéltek minden ilyen megkülönböztetést, mivel az - írták - összeegyeztethetetlen az ENSZ, az EU és az Európa Tanács joganyagával. 

Üdvözölték a magyar kormány e jogok iránti elkötelezettségét, továbbá azt, hogy támogatta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szexuális orientáció és nemi identitás témában 2011 júniusában és 2014 szeptemberében meghozott határozatait.

Hangsúlyozták: a pénteken kezdődő Budapest Pride támogatja a leszbikus, meleg, biszexuális, és transznemű (LMBT) emberekkel szemben tanúsított egyenlő bánásmód elvét, amely elengedhetetlen része a toleráns és tiszteletteljes társadalomnak.

Forrás: MTI


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.