26 méter magas kilátót adott át az Ipoly Erdő

A létesítmény az Ipoly Erdő Zrt. saját forrásból finanszírozott nettó 45 millió forintból valósult meg. A Prónay kilátó teljes magassága 26 méter, mely 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezet.

Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára köszöntőbeszédében elmondta, hogy a most megépült Romhányi-hegyen található torony összeköti a természeti és kulturális örökséget a tájjal, annak fenntartása és megóvása közös feladatunk.

A helyettes-államtitkár arról is beszélt, hogy az átadott építményt, a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el.

Az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel megközelíthető építmény minden évszakban és napszakban látogatható. A 23 méter magasan lévő teraszáról teljes körpanorámás kilátás élvezhető.

Nyugat-északnyugati irányban a Börzsöny, északon a Selmeci-hegység a Szitnya csúccsal, kelet felé a Szandavár, illetve a távolban a Karancs, Mátra hegyvonulatai, délről a Gödöllői-dombvidék lankái, majd délnyugati irányban a Naszály és Pilis – Visegrádi-hegység csúcsai is láthatók.

A kilátóból szemlélődve csak a szemnek tűnik távolinak az Ipoly-mente és a Karancs-Medves-vidék, mint szomszédos tájak, ahol újabb turisztikai beruházásokkal bővíti a kínálatát az IPOLY ERDŐ Zrt.

Ezek a vidékek olyan kulturális, történelmi és geológiai értékek őrzői, mint a Palóc Múzeum Balassagyarmaton, a Madách és a Mikszáth kúriák, a szécsényi kastélymúzeum és történelmi városközpont, a Páris-patak-völgye, a somoskői, szilváskői bazalt- és a béri andezitoszlopok, a nógrádi, csábrági, somoskői, valamint a salgói vár.

A 22 állami erdőgazdasági társaság közül az IPOLY ERDŐ Zrt. összesen 65 568 hektár állami területet kezel. 2016-ban átlagosan 164 embert foglalkoztatott, a közfoglalkoztatási programokban résztvevők átlaglétszáma 246 fő. Az állami erdőgazdaság a tavalyi évben több mint 235 millió Ft-ot fordított közjóléti beruházásokra.


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.