6 nap, 10 megye, 800 kilométer: biciklire fel!

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie 2018-ban augusztus 14-én rajtol. A nemzeti körverseny összdíjazása meghaladja majd a nyolcmillió forintot. 

A szervezők célja, hogy a Tour de Hongrie néhány éven belül Közép-Európa egyik meghatározó versenyévé váljon, olyan eseménnyé, amelyen a legnagyobb körversenyek - a Tour de France, a Giro d’Italia vagy a Vuelta a Espana - menői is részt vesznek, és amelyet élőben közvetítenek a kontinens sportcsatornái. Ennek az útnak egy lépése, hogy idén magasabb kategóriával magasabb szintre lépett a viadal. „A kategória emelésével szívesen jönnek a nagyobb proficsapatok, köztük például a lengyel CCC Sprandi Polkowice is" – tette hozzá Eisenkrammer Károly, a a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke. 

A 2018-as Tour de Hongrie hatnapos programja során 800 kilométert teljesít majd a mezőny, amely útja során tíz megyén és száz településen teker majd át. A viadal kezdetének, a 4 kilométeres egyéni időfutamnak augusztus 14-én a Balaton fővárosa, Siófok ad otthont. Másnap, az 1. szakasz során a magyar tenger északi partján, Balatonalmádiból indulva Keszthelyre, a Festetics kastélynál felállított célig jut el a mezőny. A harmadik versenynapon Velence és Székesfehérvár közötti etapra kerül sor, a nemzetközi mezőny célbaérkezése a fehérvári Királyi Napok egyik fő eseménye lesz. Augusztus 17-én Cegléd központjában lesz a 3. szakasz rajtja. Az alföldi, teljesen sík és nagyon hosszú, 210 kilométeres szakaszon látványos mezőnysprint várható a Hajdúszoboszlón felállított célban. Karcagról rajtol augusztus 18-án a viadal királyetapja, a karaván a Bükk emelkedőinek meghódítása után a kerékpáros fesztivállal készülő Miskolcon zárja ezt a szakaszt. A zárónapon Budapesten – a tervek szerint Újbudán, a Duna partján, éppen ott, ahonnan az első, 1925-ös Tour de Hongrie mezőnye útjára indult – látványos körpályás versennyel fejeződik be a hatnapos Tour de Hongrie.

A 2018-AS TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Augusztus 14. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (4 km)
Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (160 km)
Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (170 km)
Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (210 km)
Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (178 km)
Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Budapest–Budapest (78 km)

A verseny több mint kilenc évtizedes történetében összesen 223 szakaszra került sor. A leghosszabb Tour az 1962-es volt a maga 1393 kilométerével, míg a legtöbb szakaszt (10) 1994-ben írták ki. A legtöbbször, 76 alkalommal Budapest volt rajt vagy cél helyszíne, a fővárost Miskolc (30), Debrecen (24) és Szombathely (23) követi. A versenyről még több információt ide kattintva érhet el.

 


Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál

Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.