A "néplélek" és a fekedi fák is a motívumok között az új német tanösvényeken

A Sombereken és Pilisszentivánon megvalósított próbaprojekteket követően a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata három újabb német nemzetiségi tanösvény létrejöttét támogatja, amelyek az MNOÖ tervezett országos tanösvény-hálózatának részét képezik majd.

Az országos német önkormányzat oktatási, valamint kulturális és médiabizottsága tíz német önkormányzat pályázata közül Feked, Mecseknádasd és Tarján koncepcióját tartotta a legjobbnak és választotta ki.

Nemrég a pécsi Koch Valéria Iskolaközpontban került sor az első személyes ötletelésre, amelyen a három győztes település képviselői, az MNOÖ és a Magyarországi Német Pedagógiai Intézet munkatársai, valamint egy kommunikációs ügynökség küldötte vett részt.

A fekedi tanösvény fő motívuma az elsődleges tervek szerint a fa lesz, hiszen a helyi németség élete sok szálon kötődik ehhez az anyaghoz. A mecseknádasdi útvonal tematikájának kulcsgondolata a „néplélek”, és azt a kérdést boncolgatja, vajon mely tényezők hatottak és hatnak még ma is a mecseknádasdi németek közös és jellemző érzeteire, hangulatára, rokon- és ellenszenvére, szokásaira. A tarjáni tanösvény mottója a faluból származó, 2006-ban elhunyt magyarországi német költő, Mikonya József verse lesz: „Zweüf Maonad is a Joar / Zwölf Monate sind ein Jahr / Egy év tizenkét hónapja“. 

A Német Szövetségi Belügyminisztérium nagyvonalú támogatásával megvalósuló projekt célja a magyarországi német kultúra és önazonosságtudat fenntartható és korszerű módszerekkel való erősítése, magyarországi német településeken működő német szervezek, intézmények együttműködésének serkentése, valamint magyarországi német települések hálózatosodásának elősegítése.


Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.