A Berlini Fal Budapesten

A német nagyváros művészi ábrázolása látható egy budapesti tűzfalon.

Berlin művészi ábrázolása jelenik meg Budapesten, a VII. kerületi Akácfa utca 27. szám alatti ház tűzfalán; a festmény a német újraegyesítés 30. évfordulójának állít emléket. 

 A Justus Becker - alias COR - frankfurti művész és Benkő Katalin képzőművész által megálmodott, letisztult koncepció az összetartozásra és a generációkon átívelő segítségnyújtásra próbálja ráirányítani a figyelmet street art elemekkel.

A művészeti célú tűzfalfestmény a Német Nagykövetség és a Színes Város Csoport közös projektjeként jött létre.
A közlemény idézi Johannes Haindl német nagykövetet, aki azt mondta: nagy örömmel tölti el, hogy ebben az évben a Színes Város Csoporttal együtt hozhattak létre egy műalkotást Frankfurt am Main-ból, Budapest testvérvárosából származó művésszel. Kiemelte: "ezekben a nehéz időkben különösen fontos, hogy kapcsolatot tartsunk a kreatív közeggel, így együtt kezelhetjük a járvány következményeit és támogathatjuk a kreatív iparágakat".
 A járványra való tekintettel folyamatosan új kérdések merültek fel a több hónapos projekttervezés és előkészítés során - idézi fel a közleményben Megyeri András, a Színes Város Csoport alapítója, hozzátéve, hogy az engedélyek megszerzése vagy az országba való belépés sokkal bonyolultabb volt, de a frankfurti és a budapesti érintettek elkötelezettségének és rugalmasságának köszönhetően minden akadályt sikerrel vettek.
Terveik szerint a projekt jövőre Frankfurtban folytatódik, ahol egy magyar alkotó készít falfestményt, emellett pedig fényfestési esemény is gazdagítja majd a német nagyváros kulturális programjait.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.