A debreceni betlehemes találkozó is bekerült szellemi kulturális örökségeink közé

Szellemi kulturális örökség lett a debreceni betlehemes találkozó, miután bekerült a szellemi kulturális örökség jó gyakorlatok regiszterébe - közölte Debrecen kulturális alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) emlékezetett arra, hogy a találkozók sorozata Tömöry Márta bábdramaturg és Szász Zsolt bábművész kezdeményezésére 1991-ben Kecskeméten kezdődött, Budapesten folytatódott, 2006 óta pedig Debrecen az állandó helyszíne a Kárpát-medence magyarságát összefogó betlehemesek összejövetelének.

Az elmúlt 25 évben több mint 200 csoportban 2000 fellépő, 400 előadáson mutatkozott be, a betlehemes játékokat több mint 200 ezren látták - sorolta a számokat Komolay Szabolcs.

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója szerint a betlehemezés a legnagyobb magyar szakrális ünnep volt, amelyben a felnőttek a befogadók, a gyerekek a játék vivői voltak, s amelynek az átörökítését a szocializmusban sem tudták meggátolni.



A döntés hatása elsősorban a határainkon túl működő hagyományőrző közösségek életében lehet majd meghatározó, lendületet adhat az átörökítési gyakorlatot biztosító helyi, regionális találkozók létrejöttének, megerősödésének - magyarázta a szakember.

A betlehemes találkozók Debrecen város közművelődésében is igen fontos szerepet töltenek be: a központi rendezvénnyel párhuzamosan több mint húsz debreceni külső helyszínen és néhány város környéki településen is fellépnek a játszók, általuk évente mintegy tízezer ember kerül közvetlen kapcsolatba e szakrális szokáshagyománnyal - mutatott rá Jantyik Zsolt.

A jó megőrzési gyakorlatok regiszterébe a betlehemes találkozó mellett az idén a magyarországi kékfestés hagyománya és a Rába-vidéki szlovének rönkhúzása került be.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.