MUISZ-közgyűlés: a jövő turizmusának fókuszában a fenntarthatóság

November 14-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a nagyszabású rendezvénynek a Nemzeti Múzeum Díszterme adott otthont.

Molnár Judit, a MUISZ elnökének bevezetőjét követően a Magyar Nemzeti Múzeum közönségkapcsolati igazgatója, Házi Katalin köszöntötte az egybegyűlteket s röviden szólt a megújult intézmény megnyitás előtt álló kiállításairól: a Magyar Menyasszony című nagyszabású tárlatról, melynek egyik darabja, a múzeum tulajdona – Mária királyné esküvői viselete a 16. század elejéről és a Csengőszó című ádventi programsorozatról, melyre a családokat várják a múzeum falai közé.

Házi Katalin kifejezte örömét a MUISZ-szal való együttműködés kapcsán és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Múzeum megújult terei nyitottak akár nagy létszámú rendezvények megrendezésére is.

Ezt követően Erdei Bálint, a MUISZ egyik leköszönő alelnöke kapott szót immár új minőségben, az MTÜ újonnan kinevezett turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyetteseként. Erdei Bálint a turizmus aktuális kérdéseiről és az MTÜ stratégiai céljairól számolt be és felhívta a figyelmet az MTÜ november 25-én induló téli kampányára mely a hazai gyógyvizek népszerűsítését tűzte ki célul.

Ezt követően Herceg Ivana beszélt a rendezvény főtámogatója, Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének  nevében. Előadásában elemezte a horvát-magyar kapcsolatokat turisztikai szempontból, megismerhettük a magyarok kedvenc úticéljait Horvátországban és az idei év legfontosabb idegenforgalmi adatait. Herceg Ivana három aktuális lehetőségre hívta fel a jelenlévők figyelmét: a zágrábi, az osijeki és az Opatijában megrendezett látványos ádventi vásárokra.

A rendezvény másik támogatója az Österreich Werbung volt.

Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal (DTZ) képviseletében szintén a fenntarthatóság mellett emelt szót, néhány gyakorlati példát is bemutatva, szervezetük ezirányú törekvéseit bizonyítandó. Kampányaikat, többek között az aktuálisan futó „Feelgood - fenntarthatósági“ kampányt, a „városok és kultúra”, illetve a „természet és pihenés” tematikák köré építik. „Stay a little bit longer” szlogenjük a hosszabb ott-tartózkodás előnyeire, a „together we care“ szlogenjük pedig az együttes akarat erősségére hívja fel a figyelmet.  

Az első blokk végén röviden bemutatkoztak a MUISZ új tagjai: a Folly Arborétum, a Román Sándor Entertainment, az Avalon Car és a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet képviseletében Farkas Melinda.

A program második felében került sor a tisztújító közgyűlésre.

A jelenlévő tagok szavazatai alapján a továbbiakban is Molnár Judit (OTP Travel) marad a szervezet elnöke, a beutaztatásért felelős alelnök Székely Andrea (WECO Travel), a kiutaztatásért felelős alelnök pedig Komora Zoltán (IBUSZ) lett.

Mindhárom leköszönő alelnök – Füri Mihályné, Hóka Péter és Erdei Bálint – biztosították a tagokat és a megválasztott tisztségviselőket arról, hogy a jövőben is támogatják a jövőre 50. születésnapját ünneplő szervezet munkáját.

Forrás: Turizmus Online


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.