A harmadik oltás megoldás lehet az utazási korlátozásokra is

Írásbeli megkereséssel fordult Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az Európai Bizottság illetékeseihez annak érdekében, hogy azok a keleti vakcinával oltott magyar állampolgárok, akik a hamarosan megnyíló lehetőség részeként harmadik oltásnak egy európai engedéllyel rendelkező vakcinát kapnak, automatikusan részesei lehessenek az egységes, digitális covid-igazolvány rendszerének - tájékoztatta lapunkat a képviselő.

Jelenleg ugyanis, mutatott rá keddi online sajtótájékoztatóján az MSZP-s európai politikus, akiket a kínai Sinopharmmal vagy az orosz Szputnyikkal oltottak be, azoknak nem mindenhol fogadják el automatikusan az oltási igazolásait és így csak jelentős nehézségek, illetve költségek árán tudnak külföldre utazni tanulás, munkavállalás vagy épp kikapcsolódás céljából.



„Helyeslem, hogy a kormány végre engedett a nyomásnak és augusztustól megnyitja a harmadik oltás lehetőségét minden állampolgár számára. Ezzel lehetővé válik, hogy aki keleti oltóanyagot kapott, az most az EMA által engedélyezett vakcinát kaphasson, ez pedig felveti annak kérdését: így már részesei lehetnek-e az európai, egységes covid-igazolvány rendszerének. Én erre tettem javaslatot a döntéshozóknál” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: jelenleg erre nincs érvényes uniós szabály, hiszen egyedül a magyar kormány lóg ki a közös, uniós megoldásokból.

Az MSZP EP-képviselője hivatalos levelében arra kérte az Európai Bizottság vezetőit és illetékes biztosait, hogy azok az állampolgárok is részesei legyenek az egységes, uniós covid-igazolvány rendszerének, akik két keleti után egy uniós oltóanyagot is kapnak. „Ugyanezt várom a kormánytól is, hogy tegye meg a szükséges lépéseket” – tette hozzá Ujhelyi István.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.