Drágábban parkolhatnak idén nyáron a Budapestre látogatók - de mennyivel?

Nyári csúcsszezonra készülnek a parkolóházak: miután a főváros emelte az árakat a közterületen, az autós turisták által kedvelt parkolóházak is léptek.

A tavaly szeptemberben kialakított négy fővárosi közterületi parkolózóna több milliárdos éves bevételnövekedést jelent a 12 érintett önkormányzatnak. A parkolóházak a közteres változtatás nyomán szintén emelték áraikat.

2022 szeptemberéig több parkolózóna működött Budapesten, mint ahány kerület van a fővárosban. Huszonhárom kerületre huszonhétféle árszabás jutott. A Fővárosi Önkormányzat tavaly szeptemberben négy hatalmas, egységes régióra osztotta Budapestet, és megemelte az árakat. A köztéri parkolási szabályok, tarifák átalakulása természetesen alaposan átszabta a magáncégek stratégiáját is: a fedett és nyitott parkolóüzemeltetők a fővárosi önkormányzathoz hasonlóan módosították az árakat.

„A fizetős övezetek kiterjesztése inkább azoknak a parkolóházas vállalatoknak az életét befolyásolta, amelyek a külső kerületekben működnek. Mivel a főváros folyamatosan emelte a köztéri parkolási díjat, mi is ehhez igazodva módosítottuk a tarifáinkat” – magyarázza Ferreiro Vanda, a Care Park értékesítési és marketing menedzsere.

Így drágultak a parkolóházak

Sokan féltik a kocsijukat, nem akarják az utcán hagyni, ők rendszeresen a parkolóházakat választják. A Care Park Ausztráliában, Új-Zélandon, Malajziában, Angliában is üzemeltet parkolóházakat, Budapesten pedig piacvezető az üzemeltetést, és a saját tulajdonú parkolókat nézve is. Tizenegy parkolót működtetnek a fővárosban, emellett ingatlanüzemeltetéssel is foglalkoznak.

A cég projektvezetője, Slezák Balázs hozzátette, a parkolóházaikban minimális forgalomemelkedést mértek tavaly szeptember óta. Ennek tükrében dinamikusan, a piaci változásokra rögtön reagálva növelték a díjaikat. Érdekesség, hogy az egyes parkolóik az árakat tekintve nincsenek összekapcsolva, vagyis az Akácfa Parkolóházban eltérő mértékű emelést vezettek be, mint a Gozsdu vagy az Opera Parkolóházban.

Lépcsőzetesen növelték a díjakat: tavaly októberben 700-800 forintos átlagról emeltek 1000-1200 forintra. Idén februárban pedig a legalacsonyabb, 800 forintos tarifa 1000 forintra ugrott, az 1200 forintos 1500-ra, az 1500 forintos pedig 1900-ra. Vagyis első körben 35-40 százalékkal, majd a másodikban 25-30 százalékkal növelték az óránkénti parkolás árát.

Mi várható nyáron?

A parkolóházak nem hivatalosan kétféle parkolási időszakot tartanak számon: a színházi szezont és a turista szezont. Az április-májustól induló időszakban rengeteg turista keresi fel Budapestet, ők is leteszik a parkolóházakban a kocsijukat, míg novembertől márciusig a belvárosi színházakba látogatók töltik meg a parkolóhelyeket. Egy-egy kiemelt rendezvény, mint a pápalátogatás vagy a Forma-1 megdobja a forgalmat.

„A két időszak forgalma nagyjából kiegészíti egymást. Amikor a színházba járók eltűnnek, elkezdenek nagyobb számban érkezni a turisták” – jelzi Ferreiro Vanda. Slezák Balázs szerint a köztéri parkolási szférában a díjakat tekintve még várható változás, náluk azonban a közeljövőben nem terveznek további emelést.

Ennyibe kerül a közterületi parkolás

{kapcsolodo_cikkek||align=right|width=208}A sokéves tapasztalatra építve kívülről befelé, a külső kerületekből a belváros felé haladva nő a tarifa. Dél-Budán foltokban, például Lágymányoson 200 forintért is letehetjük az autónkat, míg a belső kerületekben, Vízivárosban, Erzsébetvárosban, Terézvárosban 600 forintba kerül egy óra utcai parkolás. A D és a C zónákban reggel 8-től este 6-ig, a B-ben 8-20 óráig, az A-ban 8 és 22 óra között lehet parkolni – legfeljebb három órán keresztül (a D zóna kivétel, nincs ilyen megkötés.)

A város bizonyos területein eltérhet az árszabás az egységes tarifáktól, és természetesen a lakossági parkolási engedélyre más szabály érvényes. A 4 zóna díjai a következő, 3500 kilogramm alatti járművekre vonatkoznak: személygépkocsi, három- vagy négykerekű motorkerékpár, három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpár és személygépkocsival vontatott pót- vagy lakókocsi. A köztéri parkolásért január 1. és december 24. között, hétköznapokon kell fizetni.

Egyes kerületek időközben kiterjesztették a fizetős parkolási övezetek határát is, így újabb bevételhez jutottak. A fővárosban működik a kizárólagos lakossági parkolók rendszere is, több kerültben este hat és másnap reggel 7 között csak az ottlakók tehetik le az autójukat. A II. és a XII. kerület azért kezdett harcolni, hogy a főváros a hét minden napjának 24 órájában nyilvánítson kizárólagos lakossági parkolóvá kijelölt parkolóhelyeket, hogy a helyieket ne túrják ki az ingázók.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.