A nulladik lett az első nap

Mivel kizárólag olyan témákra fókuszál a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) éves közgyűlését megelőző nap programja, amely a vezetői és az üzemeltetés munkáját is segíti, joggal nevezhetjük ezt a rendezvény immár egyik alappillérének, és a korábbi megfogalmazás, miszerint ez a közgyűlés nulladik napja, idejét múlttá vált.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Így érthető, hogy a november 12-i szemináriumi napra közel annyian érkeztek az ország különböző pontjáról az idei éves közgyűlés színhelyére, Debrecenbe, ahány szakmai vendéget másnapra, az egynapos, plenáris ülés idejére várnak a szervezők. Gasztronómia terén még van lehetőségük a további fejlődésre a vendéglátóknak is, ezért lehet nagy segítség a szakmának a szemináriumi nap egyik előadása, amelyben Géher Zoltán igazgató és Barka Áron chef de cuisine (Continental Hotel Budapest) saját tapasztalatuk alapján azt mutatták be, hogyan érdemes összeállítani – költség, bevétel és persze a szükséges alapanyagok szempontjából – egy szállodai étterem reggeliztető, déli menüztető és borvacsora programját.

További gyakorlatias és megszívlelendő előadások tarkították a nulladik/első nap programját: aki kora délelőtt időben landolt a program helyszíneként szereplő Kölcsey Központ autótengereket elnyelő garázsában, vagy idejekorán Debrecenbe induló vonatra ült, az meghallgathatta a délelőtti, a világháló jegyében zajló programot. Amely weboldal-optimalizálásról, vendégvélemények megfelelő kezeléséről, valamint a prágai sikersztoriról szólt. Bár a kávészüneti beszélgetésekből egyértelműen kiderült: sokan a szakma hazai képviselői közül még mindig nem értik, hogyan is kerülhetett Prága turizmus ágazati bevételek alapján ennyire a mi fővárosunk elé?

A nap záró előadásaként Kujbus Krisztián (OTP Hungaro Projekt Kft.) a 2014-2020 közötti időszak pályázati lehetőségeit mutatta be, valamint a pályázati rendszer változásait is érintette prezentációjában, bár azért azt hozzátette, hogy senki nincs elkésve, aki még nem ismeri a pályázati lehetőségek részleteit, hiszen a pályázatok első megjelenése majd csak 2015 elejére várható.

A három témát érintő szekcióülések – adó, károkozás jogi oldala, új Hotelstars követelmények – után busz indult a résztvevőkkel Debrecen azon pontjai felé, ahol a hajdúsági város legújabb beruházásait mutatták be a fakultatív program résztvevőinek.

Niklai Ákos: a hazai szállodák foglaltsága nem éri el a 2007-es szintet

Az MSZÉSZ elnöke, Niklai Ákos csütörtökön, a szövetség debreceni közgyűlésén kijelentette: nem elegendő az 50 százalékos foglaltság, "Magyarország érdekében sokkal több vendégre van szükség" - írja az MTI. Egy felmérés szerint a szobafoglalást tekintve Magyarország 25 európai ország közül a 9-10. helyen, az átlag szobaárakat tekintve pedig a 21-22. helyen áll - tette hozzá a szövetség elnöke.

Budapesten a foglalás egy százalékkal javult, így jelenleg 30 európai nagyváros közül a 10. helyen szerepel, a szobai átlagárakat tekintve azonban csak a 27. helyen, ami azt jelenti, hogy igen szerények a szállodai átlagárak a fővárosban - elemezte Niklai Ákos.



Beszámolt arról, hogy 2014-ben a belföldi vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal nőtt, ennek 25 százalékát Szép-kártyával fizették. Szövetségük - mint hozzátette - tiltakozott a költségvetési törvényben tervezett, a Szép-kártyák adótartamának növelése ellen. Az elnök jogosnak nevezte a szállodák félelmét, ugyanis ez az adóemelés 10-20 százalékos keresletcsökkenést okozhat. Niklai Ákos ugyanakkor az ágazat nevében örömét fejezte ki, hogy a kormányzat átgondolja, miként kívánja módosítani ezt az elképzelést.

Az MSZÉSZ elnöke a közgyűlésen részletesen elemezte, miért romlott az ágazat jövedelmezősége, s ennek mik voltak már eddig, s még mik lehetnek a következményei. Felsorolása szerint a szállodaiparban létszámleépítés volt, gyengébb (olcsóbb) munkaerőt alkalmaznak (például minimálbérért komoly beosztásban lévőket), s elmaradtak felújítások. Komoly aggodalomra ad okot, hogy ezáltal a szolgáltatások minőségének romlása a versenyképesség visszaesését eredményezheti - jegyezte meg Niklai Ákos.

Ugyanakkor szorgalmazta, hogy tegyék kötelezővé a szálláshelyek Hotelstars harmonizált európai minősítő rendszerét. Mint megjegyezte: Magyarországon már 385 szálloda kapott Hotelstars csillagot, ez a hazai szálláshelyek 60 százaléka, ami nagymértékben növeli a vendégeknek a szállodák iránti bizalmát.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a cívisváros elkötelezett a turisztikai fejlesztésekben, az elmúlt két évben 20 milliárd forintot fordítottak elsősorban a nagyerdei övezet megújítására.

A régió turisztikai vonzerejének növelése érdekében a polgármester összefogást sürgetett az önkormányzatok és a turisztikai vállalkozások között. Papp László szerint egy Debrecen, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Tokaj turisztikai együttműködés, összehangolt programkínálat akár több hetes, kelet-magyarországi tartózkodásra is ösztönözhetné a látogatókat.


Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna

Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló

A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló 

Már javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand

Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand 

A tavalyi 20 méteres partszakasz helyett immár 100 méteren, ötször nagyobb területen várja a fürdőzőket a strand. 
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.