A háromszoros magyar bajnok Strúbel Bence, valamint a mindössze 17 éves, rookie kategóriában induló Urbán Ádám személyében a sportfavágás új generációja mutatkozott be.
Fotó: STIHL TIMBERSPORTS
A sajtóeseményen elhangzott: a World Trophy a TIMBERSPORTS egyik legkeményebb formátuma. Négy versenyszám, szünet nélkül, egyetlen összefűzött menetben. Míg a klasszikus világbajnokságon 60 külön feladat során van idő regenerálódni, itt minden a gyorsaságról és hibátlan végrehajtásról szól.
„Papíron csak négy számról beszélünk, de valójában ez brutális terhelés. Két perc alatt kell olyan teljesítményt leadni, ami más sportágban elképzelhetetlen” – hangzott el a háttérbeszélgetésen.
Strúbel Bence: „Mindig van hova fejlődni, ezért szeretem”
A 23 éves, a Mátrából érkezett versenyző ma már a sportág egyik hazai meghatározó arca, története családi örökséggel indult.
Édesapám révén kerültem bele. Eleinte nyilván játék és kíváncsiság volt, aztán egyre komolyabban vettem. Ebben a sportban az a legizgalmasabb, hogy mindig van új szint, amit meg lehet ugrani
– mesélte.
Fotó: STIHL TIMBERSPORTS
Háromszoros magyar bajnokként Bence ma már nemcsak versenyző, hanem példakép is. A sportban nemcsak az erőt, hanem a precizitást és a folyamatos önfejlesztést szereti:
Sokan azt hiszik, itt csak nyers erő számít. Pedig a technika legalább olyan fontos. Egy rossz szög, egy rossz ütem, és másodpercek mennek el.
Arra a kérdésre pedig, mi fogta meg igazán ebben az extrém sportban, csak ennyit felelt: „Tulajdonképpen ez életem része lett.”
Urbán Ádám: városi fiúból világbajnoki újonc
Ha valaki azt gondolná, sportfavágónak csak erdő mellett lehet felnőni, Urbán Ádám erre az élő cáfolat. Göd kertvárosi közegéből érkezett, korántsem egy „favágó családból”, aki egy bemutatón szeretett bele a sportágba.
„Bence tartott bemutatót, ott láttam először élőben ezt az egészet, és azonnal megfogott” – idézte fel.
Négy év alatt Európa élmezőnyébe jutott, és idén rookie világbajnoki mezőnyben képviseli Magyarországot:
Sokat tanultam a magyar csapattól, és most próbálom ezt a tudást kamatoztatni. Óriási lehetőség lesz hazai közönség előtt versenyezni.
Fotó: STIHL TIMBERSPORTS
A gödi szomszédok viszont időnként furcsán néznek a felkészülésre – főleg amikor egy verseny-motorfűrész is előkerül –, de Ádám szerint ez a sport épp attól különleges, hogy elsőre mindenkit meglep:
Amikor elmondom, hogy sportfavágó vagyok, mindig ugyanaz a reakció: tulajdonképpen mi is ez?
Stratégia, ritmus, mentális játék
A közvélekedéssel szemben a TIMBERSPORTS nem pusztán látványos erődemonstráció.
A sportolók szerint négy dolog nélkül nincs siker:
- technikai tudás
- robbanékony erő
- állóképesség
- mentális kontroll
Egy friss kutatás eredményeit is megismerhettük extrémsportok témában a verseyt beharangozó tájékoztatón.
Így látják a magyarok az extrémsportokat
A STIHL TIMBERSPORTS és az Europion reprezentatív, 1698 fős kutatása meglepően árnyalt képet mutat.
A magyarok szeretik nézni az extrémsportokat – de biztonságos távolból.
A lakosság 40 százaléka izgalmasnak és látványosnak tartja ezeket a sportokat, miközben sokkal kevesebben vállalnák be, hogy maguk is kipróbálják.
A fiatalok persze bátrabbak. A 16–29, illetve 30–39 éves kétharmada nyitott lenne valamilyen extrémsport kipróbálására, ha adódna rá lehetőség.
A fő motivációk: adrenalin, kihívás, önfejlesztés. Ezek pontosan azok az értékek, amelyek a TIMBERSPORTS-versenyzőket is hajtják.
A kutatás egyik legérdekesebb tanulsága, hogy a magyarok szemében a fizikai munka és a sport között egyre kisebb a határ.
- 63 százalékuk szerint a fizikailag megterhelő kétkezi munka ugyanolyan testmozgás, mint a sport
- 17 százalék szerint teljes mértékben egyenértékű vele
- 71 százalék nagyra értékeli a kemény fizikai munkát végzőket
Az 50–59 éves korosztály különösen tiszteli ezt: náluk 81 százalék ez az arány.
A megkérdezettek 30 százaléka kifejezetten értékeli azokat a sportokat, amelyek hagyományos fizikai munkán alapulnak – ilyen a sportfavágás is.
A fiataloknál ez már közel 40 százalék.
És: a magyarok több mint fele már hallott a sportfavágásról. Ez néhány éve még elképzelhetetlen lett volna.
A kutatás szerint a magyarok szerint egy jó sportfavágó sikerének kulcsa:
- Technikai tudás (71%)
- Fizikai erő (67%)
- Kitartás és állóképesség (65%)
- Tapasztalat (62%)
Budapest a sportfavágás világtérképén
Budapest június elején két napra a nemzetközi sportfavágás központjává válik.
A férfi és női mezőny legjobbjai, rookie versenyzők, elit atléták érkeznek – és a hazai közönség testközelből láthatja, milyen, amikor a másodpercek és a faforgács együtt repülnek.
Strúbel Bence számára ez hazai pálya és újabb bizonyítási lehetőség. Urbán Ádámnak első világbajnoki nagy dobása.
A közönségnek pedig lehetőség arra, hogy testközelből értse meg: a sportfavágás miért lett a modern extrémsport egyik legkülönlegesebb ága.
A STIHL számokban:
A német központú STIHL csoport 1926 óta működik, nyolc gyártóvállalattal, 44 saját értékesítési és marketingcéggel, több mint 52 ezer szakkereskedővel világszerte. A vállalat 2024-ben 5,33 milliárd eurós árbevételt ért el, és közel 19 732 embert foglalkoztatott.
A STIHL 1971 óta a világ legnagyobb darabszámban értékesített láncfűrészmárkája.
És egyúttal egy extrémsport világsorozat névadója is.