Alacsonyabb kamatok a Széchenyi Kártya Programban

A KAVOSZ Zrt. által irányított és már 10 hitelintézetnél forgalmazott Széchenyi KártyaProgram kamatai jelentősen lecsökkentek. A jegybanki alapkamat jelentős csökkenése és az állam által nyújtott támogatások következtében a program keretein belül igényelhető hitelkonstrukciók minden eddiginél alacsonyabb kamatokkal érhetők el a vállalkozások számára. Az olcsó hitelek lehetővé teszik - a napi likviditási problémák megoldásán túl – a válság miatt elhalasztott beruházások elindítását, a gépek, eszközök korszerűsítését, valamint tovább növelik a kkv-szektor uniós pályázatokon való részvételének esélyeit.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására létrehozott Széchenyi Kártya Program keretein belül hat különböző hiteltermék közül választhatják ki a vállalkozások a finanszírozási igényüknek megfelelő konstrukciót.

A Programban igényelhető hitelek egymásra épülnek és akár egyidejűleg, egyszerre is felhasználhatóak. A máig legnépszerűbb konstrukció, a Széchenyi Kártya „klasszik” szabadon felhasználható folyószámlahitel a már legalább egy éve működő mikro-, kis- és középvállalkozások átmeneti pénzügyi gondjainak megoldására szolgál. Az igénylők már 3 hét alatt akár 25 millió forint összegű szabadon felhasználható hitelhez juthatnak, gyors és egyszerűsített hitelbírálatot követően, csökkentett adminisztrációval. A folyószámlahitel jelenlegi évi nettó kamata 4,8%.*A Széchenyi Forgóeszközhitel akár 3 éves futamideje miatt kifejezetten forgóeszközök (alapanyagok, árukészletek) finanszírozására szolgál, igénylésével a vállalkozások egy egyszerűen elérhető és rugalmasan használható, államilag támogatott hitelhez juthatnak, jelenleg évi 4,8%* nettó kamat mellett. Az igényelhető hitel 1 millió forinttól maximum 25 millió forintig, 100 000 forintonként emelkedő összegű lehet.

A Kormány 2013. május 1-jétől évi 5 százalékpont kamattámogatást biztosít a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, az adott ügylet futamidejének első három évére. A kedvező költségeknek, valamint a rugalmasabb feltételeknek köszönhetően a Széchenyi Beruházási hitel az MNB Növekedési Hitelprogramja mellett az egyik legkedvezőbb kondíciójú forrás a piacon, ami jó alternatívát kínál a kisebb cégek számára. A Széchenyi Beruházási Hitelből ingatlan megvásárlása, építése, fejlesztése, valamint nemcsak új, hanem használt gépek beszerzése is finanszírozható. A konstrukció 20 százalék önerővel, 1- 50 millió forint összegben, maximum 10 éves futamidőre igényelhető, akár 2 éves türelmi idővel. A Széchenyi Beruházási és a Széchenyi Önerő Kiegészítő hitelek jelenlegi évi nettó ügyleti kamata 1,3%*, a Széchenyi Támogatást megelőlegező Hitel évi nettó kamata jelenleg 0,8%.*Az 1,2 v 3 éves lejáratú folyószámlahitel összege minimum 500.000 forint, felső határa 25 millió forint.*A hiteleknél megadott évi nettó kamatok számítása: 1havi BUBOR +az adott konstrukcióhoz tartozó kamatfelár, a konstrukcióhoz nyújtott kamattámogatás mértékével csökkentve. A tájékoztató készítésének időpontjában érvényes 1havi BUBOR= 1,80%. A Széchenyi Kártya Program keretein belül kihelyezett hitelek összege mára több mint 1430 milliárd forint. A hiteligénylések száma megközelíti a 290 ezret, és eddig több 215 ezer hitelügylet jött létre. A Széchenyi Kártya Program hiteltermékeinek forgalmazásába az évek során egyre több hitelintézet kapcsolódott be, mára az OTP Bank, az Erste Bank, az MKB, a Takarékban által képviselt Takarékszövetkezeti hálózat, a Volksbank, a Gránitbank, az UniCredit Bank, a Budapest Bank, a K&H és a Raiffeisen Bank is csatlakoztak a Programhoz. A Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukciói a KAVOSZ Zrt., a VOSZ és a Területi kereskedelmi és Iparkamarák irodáiban igényelhetők, ahol az ügyfelek teljes körű információt kapnak.

Forrás: MUISZ


Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.