Az adó- és vámszabályokra is figyeljen külföldi utazásnál!

Érdemes a külföldi nyaralás előtt tájékozódni az adó- és vámszabályokról, a szükséges engedélyekről, hogy az utazók megóvják magukat a felesleges adminisztrációtól vagy a pluszköltségektől - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.

Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik, alapesetben a nem kereskedelmi céllal, tehát saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások. Ugyanakkor vannak olyan áruk, védett állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek, amelyek korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek, és ide tartozik a háziállatok utaztatása is - emelte ki a NAV. Érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra.

Az EU-n belül háziállat kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) kísérheti gazdáját külföldi utazásra, amit az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állított ki. Speciális szabályok vonatkoznak egyebek mellett a veszélyeztetett vadonélő állat- és növényfajokra, azok egyedeire, részeire, valamint a belőlük készült termékekre, például a vadásztrófeákra és a preparátumokra is. Ezek behozatala és kivitele mind az unióban, mind harmadik országban alapvetően tilos, vagy engedélyhez kötött. Egyes, ajándéktárgyként megvásárolható elefántcsont, teknőspáncél, vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság, és akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható - figyelmeztetett közleményében az adóhatóság.

Az EU-n belül a jövedéki termékek (alkohol, cigaretta, üzemanyag) szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk. Magánszemély nem gazdasági célra adómentesen csak a kereskedelmi mennyiség alatti jövedéki terméket szállíthat. Kereskedelmi mennyiségnek számít 800 szál cigaretta, 200 szivar, 110 liter sör, vagy 90 liter bor és pezsgő. Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok gyári üzemanyagtartályaiban lévő üzemanyagon felül kannában járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag. Unión kívülről Magyarországra - 17 éves kor felett - légi úton 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta vagy 16 liter sör vagy 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. Ez az értékhatár 15 év alatti utasoknál 150 euró.

Az Európai Unión kívüli utazás esetén a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani, ezekről az érintett magyarországi diplomáciai képviseletek tudnak felvilágosítást adni - jelezte a NAV. A készpénz esetében minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 ezer eurónyi vagy ennél több készpénz, vagy ennek megfelelő összértékű készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be-, vagy onnan kilép. Az értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk mellett idén nyártól a legalább 90 százalékos aranytartalmú aranyérmék és a legalább 99,5 százalékos aranytartalmú aranyrudak, aranyrögök, aranyszemcsék is beleszámítanak az értékbe - közölte a NAV. Az általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként a EU területéről kiviszi.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.