Bomba a bolgár buszon: terrorizmus vagy konkurenciaharc?

A bolgár nyomozóhatóságok egyelőre terrorizmust vagy konkurenciaharcot feltételeznek a bolgár busz ügyének hátterében, amelyen gyanús csomagot találtak az M0-s autóút Annahegyi pihenőjében szombat délután - írta több bolgár napilap is keddi számában.

A bolgár hivatalos tájékoztatás szerint az Europolon belüli együttműködés keretében várják az adatokat a magyar és cseh társszervektől.

Kihallgatták a bolgár busz sofőrjét, aki egyben a buszt tulajdonló cég tulajdonosa is. A kihallgatásról távozóban Dragomir Petkov a Trud című bolgár lapnak elmondta: az Omega Group 84 járata szombaton 10 órakor indult Prágából Várnába. Az utasok között volt egy 25 év körüli, valószínűleg cseh vagy szlovák fiatalember, akinek Pozsonyig volt jegye.

Ő a Brno közeli pihenő idején nem tért vissza a buszra, "erősen alkoholszaga volt, sapkát és szemüveget viselt, ruházata ócska és viseltes volt" - mondta a sofőr.

A csomagtartóból érezni lehetett a vegyszert

Beszámolt arról is, hogy Budapest közelében már azért álltak meg, mert ő is erős vegyszerszagot érzett. Amikor megkérdezte az utasokat, hogy szállít-e vegyszert valaki, mindenki nemet mondott. Ezt követően nyitották ki a csomagtartót, ahol rátaláltak a csomagra, amelyből a szag származott. Benne egy ablakmosó folyadékot tartalmazó műanyag flakont találtak és egy óraszerkezetet kábelekkel. Ekkor hívták ki a magyar rendőrséget.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - szakértők bevonásával - emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a rendőrség hétfőn az MTI megkeresésére.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére azt közölte: a bejelentés után a helyszínre érkező Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata "a gyanús csomagot a helyszínen hatástalanította", majd további vizsgálatra elszállította.

Közlésük alapján senki nem sérült meg. A busszal utazó 34 - bolgár és román - állampolgárt a rendőrség tanúként hallgatta ki.

A cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy sajtójelentéseket nem kommentálnak, mindazonáltal kapcsolatban állnak a külföldi társszervekkel az ügyben.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.