Bringás gasztrotúra, badacsonyi borok és izgalmas falatok

Az új helyszíneknek hála kitágult a tér: Badacsonyörstől a Szent György-hegy lábáig összesen 13 helyszínen várnak tavasszal még két alkalommal a tematikus gasztrohétvégék. Március 29-30-án a bringás ételeké a főszerep, nem csak bringásoknak: „egykezes” falatok, street food jellegű lokális finomságok várnak.

A nyolcadik évébe lépő összefogás azzal a céllal jött létre, hogy tematikus hétvégékkel támogassa az őszi-téli időszakot. A koncepció maradt: szezonális hozzávalók, lokális konyha, elkötelezett vendéglátók és aktív felfedezés. Ez egészült ki idéntől a kedvezményes e-bike bérléssel, sőt, márciusban újraindulnak a vezetett túrák is. A Gasztrokaland keretében Kardos Gábor idegenvezetésével lehet megismerni és bejárni 4 Gasztrohegy vendéglátóhelyet, a kóstolás közben pedig helyi sztorikat és filozófiát hallgatni.

Összesen 7 fő helyszín és 6 kiegészítő helyszín került fel az idei térképre. A fő helyszíneken lehet kóstolni a tematikus Gasztrohegy ételeket, a kiegészítő helyeken borokkal, brunch-al, témához illő ajánlatokkal és programokkal várnak.


Fotó: Gasztrohegy

FŐ HELYSZÍNEK: Hableány, Laposa Birtok, Borbarátok, Bonvino Borbár, Tilia Borvendéglő,  Nefelejcs – Sike Balázs Pincéje (új), Folly Arborétum és Borászat (új)

KIEGÉSZÍTŐ HELYSZÍNEK: Istvándy Borműhely, Pláne Badacsony Borterasz, Gilvesy B-üzem (új), LaTéne Desszertműhely (új), Válibor Vinotéka (új), Hinta Badacsony (új)

 

„Arra bíztatjuk a vendégeket, hogy sétálva – a csodaszép Kéktúra szakaszt is érintve – vagy e-bike-on fedezzék fel a vidéket, útközben pedig kóstoljanak. Ez márciusban még könnyebb lesz, hiszen a tematika: bringás ételek”

– mondja Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője.

„Ezekre az alkalmakra külön kóstoló fogásokat alkotnak meg a séfek, szezonálisan, a témához illeszkedve. Fontos, hogy ezek direkt kisebb, kóstoló adagok, hogy a vendégek tényleg minél több helyet felfedezhessenek – akár a 4 kóstolót tartalmazó kedvezményes Gasztrohegy bérlettel.” – mondja Laposa Bence, a Gasztrohegy egyik alapítója. Ők két hellyel is részt vesznek a programban.


Fotó: Gasztrohegy

A Gasztrohegy bejárására is egyértelműen a bringa a legjobb találmány: a helyek kellően közel vannak egymáshoz, hogy ez ne jelentsen kihívást, ugyanakkor pont olyan távol is, hogy egy kellemes biciklis túra kerekedjen belőle, pláne, ha belevesszük a három új, távolabbi helyet, a Szent György-hegy tövében a Gilvesy B-üzemet, a badacsonytördemici Nefelejcset és a badacsonyörsi Folly Arborétumot.

A Balaton Bike Tour ide is elhozza legújabb fejlesztésű csúcsminőséget képviselő elektromos kerékpárjait,  amelynek köszönhetően idén vezetett ebike túrákon lehet a kalóriák ellen küzdeni, valamint a GASZTROHEGY2410 kuponkóddal a Gasztrohegy hétvégéken 10% kedvezménnyel lehet biciklit bérelni a badacsonyi bringaporton – a bérlést mindenképp érdemes már a hétvége előtt jelezni!


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.