Budapesten a világ piacvezetői

Két éve a CNN Travel Európa legszebb piacának választotta a Fővám téri Nagycsarnokot, olyan hírességeket háttérbe szorítva, mint az isztambuli Nagy Bazár, vagy a barcelonai La Boqueria. Tavaly a Guardian már Európa tíz legkiválóbb piaca – köztük a bécsi Naschmarkt, a londoni Dalston Food Market, a Berlin Village Market vagy a párizsi La Marché Raspuil – közé sorolta a budapesti Vámház körút csarnokát. A World Union of Wholesale Markets (WUWM) elnevezésű találkozót májusban rendezik meg a fővárosban.

A Fővám téri Nagycsarnok nemcsak nemzetközileg kedvelt turisztikai célpont, Budapest Top 5 látnivalói közé sorolják az éppen 20 éve felújított műemléképületet – tudta meg az OGH Hírügynökség Kiss Leventétől, a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatóságának (közismert nevén CSAPI) kereskedelmi igazgatóhelyettesétől.

„Eddig is óriási érdeklődés volt a Zsolnay-kerámiás, impozáns kül- és belterű műemléképület, valamint a kiváló minőségű áruk miatt, a felújítás, fejlesztés mellett folyamatosan igyekszünk a csarnok vonzerejét növelni. 2014-ben például a vásárcsarnok végre az európai nagyvárosoknak megfelelő színvonalú díszvilágítást kapott a karácsonyi szezonban, a fényzuhatagban pompázó épület érezhetően nagy turisztikai vonzerőt jelentett a csarnok számára” – mondta Kiss Levente.

A CSAPI adatai szerint a Nagycsarnokban március-november közti időszakban átlagban 15-25 ezer látogató fordul meg naponta, melynek 60-65 százaléka turista. A december-február közti szezon alatt a látogatói létszám napi 8-10 ezer fő, amely jellemzően 85-95%-ban lokálpatriótákat jelent. Az elmúlt években hozzávetőleg 5%-os emelkedést tapasztaltak az intézmény üzemeltetői mindkét szezonban a látogatók számában.

A látogatottság növekedésében jelentős szerepe van az olyan rendezvényeknek is, mint a 2005-ben elindított, a világon egyedülálló kezdeményezésű nemzetiségi napok, mellyel hetente más-más ország termékeit, kulináris szokásait, jellegzetes ételeit mutatják be. Emellett 2015. május 27-29. között a világ piacainak nemzetközi találkozóját (WUWM Conference Budapest) szervezik a Nagybani piaccal közösen, amellyel a hazai piacok nemzetközi kapcsolatait is építik majd.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.