Budapesti Őszi Fesztivál: 150 kortárs élmény 15 nap alatt

Színpaddá válnak a terek Budapest szerte szeptember 26. és október 10. között. A kortárs kultúra sokszínű világába kaphatnak betekintést a városlakók és az ide látogatók a Budapesti Őszi Fesztiválon.

2021 őszén 30 helyszínen 150 élménnyel várja az érdeklődőket – hangzott el a csütörtöki beharangozó eseményen.

Film, zene, színház, képzőművészet, tánc, irodalom, performansz és vásár – megannyi műfajban kínál változatos találkozási lehetőséget a Budapesti Őszi Fesztivál. A bezártság hosszú hónapjai után végre újra találkozhatunk, együtt töltődhetünk fel és tölthetjük meg a tereket kultúrával, művészettel, élménnyel és élettel. Ebből kínáltak ízelítőt a fesztivál beharangozóján az Örkény István Színház és a Budapest Sound Collective művészei, valamint Mészáros Máté táncos-koreográfus, aki közös táncra hívta a résztvevőket.

 

Itt és más

A Budapesti Őszi Fesztivál idén megújult formában tér vissza, de ezzel együtt meg is erősíti gyökereit: egy olyan kísérletező, kortárs fesztivál várja a városlakókat, amely minden eddiginél bátrabban nyit a tehetséges, feltörekvő művészek és új művészeti ágak felé. A „kik vagyunk mi, budapestiek” kérdésére sűrű gondolatokkal és megindító érzelmekkel válaszolnak művészek.

Állami támogatás nélkül

Faix Csaba, a Budapesti Őszi Fesztivált szervező Budapest Brand vezérigazgatója szerint ki kell vinni a kultúrát a márványtermekből a közterekre, hogy valóban a város minden szegletébe eljuthasson. – Hosszú idő után először a Főváros a Budapest Brand-en keresztül állami támogatás nélkül rendezi meg ezt a fesztivált, ami nagy felelősség. Mégsem maradtunk egyedül a szervezéssel, hiszen megkerestük azokat a csoportokat, közösségeket, művészeket, akikkel közösen gondolkodva valóban különleges programot tudtunk létrehozni. Idén négy kerülettel (I., II., VIII., XI.) együttműködve hoztuk létre a Budapesti Őszi Feszivált, bízva abban, hogy még több emberhez juthatnak el rendezvényeink, hiszen 15 nap alatt 150 élmény várja a városlakókat.

Programhegyek

Az Őszi Fesztiválon idén négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő, de minden látogató számára élményt nyújtó programsorozatok. A sajtóeseményen Gáspár Máté, a fesztivál programigazgatója a kerületek képviselőivel beszélgetett arról, melyek azok az egyedi – kerületi – kulturális értékek, melyekre büszkén hívják fel a figyelmet.

A XI. kerületben a múlt, jelen, jövő egyszerre jelenik meg a programokban. A Bartók-Negyed rendezvényeit Bakai-Nagy Zita alpolgármester ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A régi lakóházak történetén keresztül betekinthetünk a múltba, a jelent a városi séták, és a fenntarthatósági törekvéseket bemutató programok képviselik. A jövőt vágyaink, élményink és a közösségi érzés alakítja, ezt élhetik át az érdeklődők a művészeti előadások és performanszok során.

A VIII. kerület képviseletében Pikó András polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Józsefváros sokszínű kultúrájával és bohém lelkületével arra törekszik, hogy lakosaik egymást tisztelve, valódi közösséggé formálódjanak. Ezt az érzést igyekeznek átadni programjaikkal, például az I. Józsefvárosi Jazzfesztivállal, ahol a kerültben élő zenészek mutatkoznak be.

Az I. kerület lakosai számára fontos kérdés, hogy mit is kezdjenek az őket körülvevő múlttal, hogyan viszonyuljanak hozzá? V. Naszályi Márta polgármester a kortárs fesztivál kapcsán arról beszélt, hogy ebben a kerületben műemlék épületek között élnek a lakosok, de az életük a mában zajlik, mindennapi életük kapcsolódik hozzájuk. Most a régi épületek modern eseményekkel telnek meg, számos helyen várja majd kiállítás, színház és zene az érdeklődőket, de mesélnek majd maguk a kerületi lakosok is saját történetükről.

A II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely szerint az utóbbi időszak bebizonyította, hogy a kultúrának helye van a közterületeken, akár egy üres kirakatban vagy egy foghíjtelken is. A Budapesti Őszi Fesztiválon most bemutatkoznak a Margit-negyed keretein belül újonnan létrejött kulturális intézmények, szervezetek is. A közösség építése itt is fontos szempont volt, erre példa a közösségi utcaseprésnek álcázott részvételi performansz és kiállításmegnyitó.

Amit nem érdemes kihagyni

A programban ősbemutatók, egyszeri, megismételhetetlen produkciók is várják a közönséget.

A Budapesti Őszi Fesztivál programjai között vannak ingyenesen látogatható, előzetes regisztrációhoz kötött események, illetve előre megvásárolt belépőjeggyel látogathatók.

A programokról és a belépéssel kapcsolatos információkról a fesztivál honlapján tájékozódhatnak: www.bof.hu.

Forrás: Budapest Brand nZrt


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.