Csülköt sörrel csütörtöktől!

Csütörtökön nyílik a XIV. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, Magyarország egyik legnagyobb, négy napon át tartó kulturális és gasztronómiai fesztiválja.

Farkas Zoltán, a Békés Megyei közgyűlés elnöke a rendezvényről tartott szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja keretében, a megyei önkormányzat társzervezésében Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikum Kiállítás és Vásár is nyílik. Hasonló címmel pénteken szakmai konferenciát rendeznek Békéscsabán. A konferencián határon túli előadók a Székelyföld és a Vajdaság helyi értékeikről is beszámolnak.

Hungarikumok is helyet kapnak

A mintegy négyszáz négyzetméteres kiállítási területen a Békéscsabai Sportcsarnokban az érdeklődők és a szakmai közönség megtekintheti a megye kiemelkedő történelmi, gasztronómiai és kulturális értékeit. Az elnök szólt arról, hogy a megye több mint hetven településéről eddig 31 településen alakult meg a helyi értéktár bizottság. A megyei önkormányzat saját standján mutatja be Békés megye hungarikumait, a Csabai és a Gyulai kolbászt, a nyolctojásos tésztát, az akácmézet és a leveles tésztából készített szilvapapucsot, valamint a biharugrai halból készített halpogácsát.

Fontos találkozóhely a fesztivál

Bora Imre, a fesztivál főszervezője a sajtótájékoztatón a fesztivál gazdasági jelentőségét emelte ki, a rendezvény ma már az agrár- és élelmiszergazdaság, valamint az üzleti élet szereplőinek fontos találkozó helye. A csülökfesztivál a sertéshúst népszerűsíti, közvetve elősegíti Békés megyében a sertéstartás bővülését, amelyet a kormány kiemelten kezel.
A főszervező szólt arról, hogy a rendezvény százféle sörrel és csülökből készített gasztronómiai különlegességekkel várja a közönséget. A rendezvény négy napján esténként koncertek lesznek, fellép a Csík Zenekar, az Edda Művek, Csordás Ákos, Tóth Gabi, Rúzsa Magdi, a Hooligans, Kállay-Saunders András, az R-Go, a Saragossa Band és a Kaláka.

Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója azt hangsúlyozta: a teátrum a rendezvény ideje alatt naponta népszerű énekes, zenés táncos előadásokkal és műsorokkal várja a közönséget, a családosoknak pedig gyermekszínházi előadásokkal kedveskednek. A kulturális rendezvények zárásaként a közönség a Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató gálaműsorát láthatja.

Forrás: MTI


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.