Darázsgarázs és békavár a Debreceni Egyetemen

A madárvédelmi berendezések mellett békaszaporodó-helyet, madárfürdetőt és itatómedencét, denevérodút, darázsgarázst, fecskepelenkát, sünvárat is építettek a diákok a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Arborétumában a Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága kezdeményezésére. Az országosan egyedülálló madárbarát mintakertet a környezet biológiai sokféleségének megőrzéséért hozták létre a hallgatók. A mintakertet május 10-én, a madarak és fák napján adták át rendeltetésének.

Az agrártudományok oktatásának helyet adó Böszörményi úti egyetemi campus botanikus kertjében található arborétumot 70 hallgató tisztította meg a jövedék facsemetéktől, szívós cserjéktől, futónövényektől. Reggeltől késő estig rendezték a terepet – tudtuk meg Kövér Lászlótól, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) Környezetvédelmi Bizottságának oktatói társelnökétől.

Tó, dúcetető, odúk

Majd berendezték a kertet. Kialakították a környéken élő békák szaporodóhelyéül, a madarak ivó és fürdőhelyéül szolgáló, műanyag medencés, kaviccsal körberakott, apró tavat. Dúcetetőt is építettek mellé a madarak téli etetése céljából. A fákra különböző típusú madárodúkat helyeztek ki. Minden odúba megfelelő átmérőjű lyukat fúrtak. Pl. 28 milliméterest a kékcinegének, 32 milliméterest a széncinegének, nyaktekercsnek, és egyéb, hozzájuk hasonló fajoknak. Felerősítették a fára a veréblakótelepet, denevér-, és macskabagoly odút is. Békamenedéket is kihelyeztek az avarral borított talajra. A lefelé fordított virágcserépbe bejáratot is vágtak. Az agyagból készült „békavár” védelmet ad a kétéltűeknek a nappali forróságban. A darázsgarázs soklyukú fahasábokból felrakott emeletes építmény, a darazsak szaporodását szolgálja, búvó-és lakóhelyet ad a rovaroknak. A sünvár a sünöknek kínál fialó, és telelőhelyet. Az egérvár az apró rágcsálók szaporodó helye, és a fülesbaglyok éjszakai gyorsétkezdéje is egyben. A filagória ereszének alján kialakított mesterséges fecskefészkek alatt fecskepelenka is van. Ez a fecskék ürülékének felfogását szolgálja.

Természetszeretet

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2000-ben indította madárbarát programját laikus embereknek, hogy ők is tehessenek környezetük biológiai sokfélesége megőrzéséért. A programnak készült óvodai és iskolai változata is, a debreceni az első egyetemi kert. Kialakítása a DEHÖK-höz és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékéhez kötődik. Félmillió forintba került létrehozása, melyet a diákönkormányzat finanszírozott saját forrásából. A HÖK tervezi a kert bővítését, pl. fotós leshely kialakítását. Ezt csak pályázati forrásból tudják megvalósítani, ezért figyelik a lehetőségeket. Céljuk az egyetemi polgárok természetszeretetének kialakítása. A más egyetemekről érkező diákok, főként a biológus, a vadgazda, a környezetmérnök szakosok oktatójukkal látogathatják a kertet, vagy helyi szakvezetőt kérnek a kert tanulmányozásához. A botanikus kert egyben rekreációs tér is, mely mindenki által ingyenesen látogatható.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.