Demjén Ferenc és Boban Markovic is megtöltötte a fertőrákosi barlangszínházat

Tizenhárom telt házas produkcióval, több mint tízezer nézővel zárult a megújult Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház első évada. 

Horváth Zoltánné, a programokat szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a barlangszínház előadásait mintegy 11 000-en nézték meg, a látogatottság így elérte a 80 százalékot. A leghamarabb a Soproni Petőfi Színház Csárdáskirálynő, valamint a Budapesti Operettszínház A bajadér című operettjére, illetve Demjén Ferenc és Boban Markovic koncertjére fogytak el a jegyek. A balkáni zenét játszó művész szeptember 12-i fellépése volt a záró produkció a 2015-ös szezonban.

A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház felújítására mintegy kétmilliárd forintot fordítottak. A munkálatok 2013-ban kezdődtek, de már 2011-ben lezárták az időközben életveszélyessé vált létesítményt. A színházteret a rekonstrukció során teljesen átépítették, és kialakítottak egy 760 fős nézőteret korszerű színházi fény- és hangtechnikával. Elkészült egy múzeumi rész is, ahol a 15 millió évvel ezelőtti miocén korszakot, a fertőrákosi mészkő kialakulását mutatják be tárolók, multimédia segítségével. Továbbá tanösvényt, fogadóépületet és parkolót létesítettek. Júniusban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangverseny koncertjével nyílt meg újra a barlangszínház - elevenítette fel az előzményeket Horváth Zoltánné.

Forrás: MTI


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.