Díjnyertes fotó készült a Széchenyi fürdőről

December végén a National Geographic kihirdette fotópályázatának nyerteseit, melynek „Városok” kategóriáját egy szingapúri fotós, Triston Yeo Széchenyi fürdőt ábrázoló fényképe nyerte meg.

A kép két éve készült, amikor Nagy Gábor idegenvezető-fotográfus több mint egy hétig 14 délkelet-ázsiai hobbifotóst és szakmai vezetőjüket, Triston Yeo-t kalauzolta az utat szervező Budaventura megbízásából.

„A nyolc nap alatt egyszer sem láttuk a Napot. Párás, nyirkos idő volt. Egy pillanatra azt is gondolhattuk volna, hogy vizuális ábrázolás tekintetében ennek a túrának lőttek. Hamarosan világossá vált azonban, hogy pont ez adott esszenciát az útnak, és lettünk mi magunk is érzékenyek a legkisebb, leghalványabb színekre, melyek – ha percekre is –, de meg-megjelentek a szemünk előtt” – nyilatkozta Nagy Gábor az itthon.hu-nak.

„A budapesti termálfürdők a magyarok kedvenc időtöltését képezik, különösen télen. Mi olyan szerencsések voltunk, hogy külön engedéllyel bemehettünk fotózni a Széchenyi termálfürdőbe a vezetőnknek, Gábornak köszönhetően. Imádtam a ködöt, amit a levegő és a forró fürdővíz közötti nagy hőmérsékletkülönbség okozott, és az egész légkört. Az egész fürdőélményt misztikussá és szürreálissá tette” – írta a nyertes képhez fülszövegnek Triston.

A fénykép elkészülésének történetéről ide kattintva olvashat még többet, ezen a linken pedig a többi nyertes fotót tekintheti meg.

Forrás: itthon.hu


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.