Dinamikusan terjed az érintéses fizetési technológia

Egyre többet használja vásárlásra bankkártyáit a lakosság, miközben többségbe kerültek az érintéses tranzakciók is – tájékoztat a Világgazdaság. A pénzforgalmi infrastruktúra szintén jelentősen fejlődött 2016-ban.

Tovább folytatódott tavaly az érintéses technológia terjedése a magyarországi pénzforgalomban, miközben az infrastruktúra is jelentős mértékben fejlődött – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap közzétett, 2016-os statisztikáiból.

Az adatok szerint a pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett bankszámlák száma 2016-ban közel 2 százalékkal emelkedett, és december végére megközelítette a 10,4 milliót. A fizetési kártyák számában szintén sikerült növekedést elérni: az év végén nyilvántartott, 9,08 milliós mennyiség közel 1,5 százalékkal – több mint 130 ezer darabbal – haladja meg az egy évvel korábbit. Az érintő funkcióval rendelkező kártyáknál eközben továbbra is nagyon dinamikus maradt a bővülés: az 5,67 milliós darabszám 18,4 százalékos emelkedés 2015 decemberéhez viszonyítva. A gyors növekedésnek köszönhetően – mutatott rá az adatokhoz mellékelt tájékoztató anyagában az MNB – már a fizetési kártyák közel 63 százaléka rendelkezik ezzel a funkcióval.

Ami az elfogadó infrastruktúrát illeti, a több mint 85 ezer kereskedői elfogadóhelyen üzemelő POS terminálok száma hozzávetőlegesen 9 százalékkal nőtt tavaly, így már több mint 110 ezer terminálnál lehetett kártyával vásárolni: ezeknek háromnegyede az érintéses fizetéseket is támogatja. Az internetes elfogadóhelyek száma a harmadik negyedévhez képest közel 4 százalékkal bővült, és számuk megközelíti a 8500-at.

Tovább folytatódott 2016-ban a kártyás vásárlási forgalom dinamikus bővülése is: a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal a magyarországi elfogadói hálózatban 3401 milliárd forint értékben lebonyolított több mint 488 millió darab vásárlási tranzakció 24, illetve 20 százalékos növekedés értékben, valamint tranzakciószámban az előző évi forgalomhoz képest. Tavaly lényeges változást jelentett – emelte ki az MNB –, hogy a fizetési forgalomban is az érintéses technológia vált dominánssá. Míg 2015-ben a vásárlási forgalom 30 százaléka bonyolódott érintéssel, addig tavaly ez az arány elérte az 51 százalékot.

Folytatódott a kártya fizikai jelenléte nélkül, elsősorban az interneten lebonyolított vásárlási forgalom emelkedése is, mind darabszámban (36 százalék), mind értékben (42 százalék) jelentős bővülés mutatkozott 2015-höz képest. A kártyás készpénzfelvételek száma kismértékben, körülbelül 1 százalékkal csökkent, értékük ugyanakkor hasonló mértékben emelkedett az előző évhez viszonyítva, így az év folyamán lebonyolított tranzakciók átlagértéke megközelítette a 65 ezer forintot.

A 2016 folyamán indított egyedi forintátutalások száma (223 millió darab) 3,4 százalékkal, a tranzakciók összértéke (580 ezermilliárd forint) pedig közel 12 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, nagyrészt a belföldi forgalom bővülésének eredményeként. Az elsősorban rendszeres számlafizetésekre használt csoportos beszedési tranzakciók 69 millió darabot meghaladó száma közel 3 százalékkal nőtt 2016-ban, összértékük pedig – több mint 6 százalékos emelkedés után – 752 milliárd forintot tett ki.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.