Disznótorozzon Cserépfalun

Ma már nemcsak autóval, vagy busszal, hanem egyre többen kerékpárral, a szomszédos településekről pedig  gyalogosan is igyekeznek felfedezni a Bükk déli kapuját, az ország egyik leghosszabb hegyvidéki völgyét a Hór-völgyet – nyilatkozta Csendes Péter, Cserépfalu polgármestere.

Az alig több mint ezer lakosú kisközség valamennyi évszakban szép és érdekességeket nyújt az érdeklődőknek. Sokféle látnivalóval találkozhatnak itt a turisták. Így például a felújított református templommal, melynek 52 méteres tornyában három harang található.

A kiemelkedő méretű imahelyet 1897-98-ban építették és istentiszteletkor 1300 hívő foglalhat helyet benne. A nagysága alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legnagyobb református templomként tartják nyilván. Emellett érdekesség a Subalyuki barlang is, ahol évtizedekkel ezelőtt a neander-völgyi ősember maradványaira bukkantak. Egyesek szerint a Subalyuk az egri és a diósgyőri vár közötti alagút része volt. A falu központjában levő téren, a közösség karácsonyfája mellett találni az egykori legendás könyvkiadó Cserépfalvi Imre emlékoszlopát is, amelyet Pauer Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész készített. Ennek a tetején jelképesen, bronzból készült könyvek láthatók.

Múzeum, étterem és konferenciaterem

Cserépfalu határában emelkedik az 540 méter magas Ódor-hegy, melynek tetején láthatók az Ódor vár romjai. A falu  egyik szimbóluma a 2000-ben - a millennium évfordulójára - felavatott kilátó, amelyet Csete György, Kossuth-díjas építész tervei alapján a - a tájba illeszkedő - kaptárkövek ihlettek.  A kilátó alatt tanösvény vezet az egykori kőbánya mentén a Berezdi-pincesorhoz.

Aki felmegy a kilátóba nem bánja meg, mert elé tárul a falu és a körülötte levő hegyek pazar látványa. Nemcsoda tehát, hogy az idén is sok érdeklődő fordult meg Cserépfaluban. Mint Csendes Péter elmondta, nemcsak hazai vendégek jöttek, hanem a lengyelek is felfedezték a kis bükki falut. Jelenleg 48 szálláshelyen fogadják a turistákat, amelyek számát a következő időszakban szeretnének bővíteni.

Sokan megfordultak, a tavaly átadott, - a Cserépfalu és Bükkzsérc között épített - turisztikai látogatóközpontban is. Ezt a hét környező település által, a dél-borsodi kőkultúra fejlesztésére létrehozott konzorcium tagjaként, a cserépfaluiak közel kétszáz millió forintért építették uniós támogatással. Ott múzeum, étterem és konferenciaterem fogadja a látogatókat. Emellett játszótér várja a gyerekeket, valamint kerékpárkölcsönzőt is berendeztek. Ezzel is segítik azokat a turistákat, akik a bringákkal szeretnék megismerni  a helyi látványosságokat.

Összefogással kerékpárutat terveznek

A következő időszakban a szomszédos településekkel összefogva Mezőkövesdtől Bükkzsércig mintegy húsz kilométer hosszúságú kerékpárutat szeretnének építeni, amely Bogácsot és Cserépfalut is érintené. Emellett a kerekezők  a Hór-vögyet érintve eljuthatnának Répáshutára és Lillafüredre is. A fejlesztésre az érintettek közösen pályáznak támogatásért. Cserépfalun jelenleg gondot okoz, hogy a látogatóközpont mellett nem épült hotel, amely a  szálláshelyeivel, programjaival még vonzóbbá tenné a falut, növelve a vendégéjszakák számát.  Ezért a jövőben ezt is szeretnék megvalósítani.

A látogatócentrumban berendezett múzeum is több érdekességet kínál, hiszen bemutatja a dél-borsodi kőkultúra emlékeit, továbbá a Subalyuki-barlangban feltárt ősember maradványok másolatait: csontokat, koponyákat és egy neandervölgyi ősember makettet is.

Cserépfaluban az idén is sok érdeklődő részvételével augusztusban rendezték meg a már hagyományos Pince-Bor-Nóta túrát. Három napon át a helyi művelődési háztól indították a túrákat, melynek résztvevőit tíz pincében fogadták borkóstolásra a tulajdonosok. Emellett különféle programokat, koncerteket is szerveztek és pincebállal zárták a túrát. Ez a program a faluban tevékenykedő szőlő- és bortermelők munkájának bemutatását segíti elő. Ekkor kóstolhatják meg a vendégek a falu határában termő szőlőfajtákból érlelt borokat. Így  a leánykát, a chardonnAyt, a merlot, illetve a cabernet sauvignont. A kiváló nedűket a riolit tufába vájt pincékben készítik, amelyből több mint négyszáz található Cserépfaluban.

Óév búcsúztató és disznótor is lesz

A Pince-Bor-Nóta túra részeként tartották meg a falu szülöttjének, a néhai Balogi Andrásnak a tiszteletére kiírt lovas emlékversenyt, melyet főzési vetélkedővel kötöttek egybe. Jelenleg az egész napos óév búcsúztató eseményre készülnek. A művelődési ház előtti téren úgynevezett régi masinákon készítenek majd pirítós kenyeret és tepertőt, valamint a helyi termelők felajánlásaiból forralt borral is kínálják majd a falu lakóit és a vendégeket.

A polgármester arról is beszámolt, hogy fontosnak tekintik a vadász turizmust is, hiszen finn és svájci partnerekkel is együttműködnek. Sőt, 2015 elején téli disznótort is rendeznek, melyre elsősorban helybelieket várják. Egyébként a faluban él és dolgozik egy kőfaragó mester, aki a Bogácson bányászott terméskőből faragta ki a Szent Koronát és folyamatosan készíti az egykor uralkodott magyar királyok domborművének sorozatát is. Azt tervezik, hogy ezt a gyűjteményt - mint újdonságot - Cserépfaluban egy kiállítóhelyen mutatják majd be az érdeklődőknek.

Forrás: Turizmus Online


A turizmus lehet idén a húzóágazat

A turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.