Drágulás jön: így változik a parkolás Budapesten

A parkolási rendelet módosítását – amelyet eredetileg Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője külön-külön előterjesztésben kezdeményezett – a képviselők 20 igennel, 9 nem szavazat ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadták el.

Emelkednek a parkolási díjak, megszűnnek a parkolóautomaták és a BudapestGO applikációval lehet majd intézni a parkolást 2026 július elsejétől, 2027 január elsejétől pedig megszűnik a zöld rendszámú autókkal az ingyenes parkolás – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a parkolási rendelet módosításával, derül ki az MTI közleményéből.

A döntéssel a BudapestGO applikációnak olyan fejlesztését írták elő, amelynek eredményeként az széles körben használható parkolási alkalmazássá válik. Amikor ez megtörténik, megszüntetik a parkolóautomaták üzemeltetésének kötelezettségét.

A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a közösségi közlekedési bérlettel rendelkezők jelentős parkolási díjkedvezményekben részesüljenek a közterületi parkolásnál, illetve kedvező árú bérletet vásárolhassanak az őrzött, fizető P+R várakozóhelyekre – írták az elfogadott javaslatban.

A módosítás szerint P+R parkolókat a közösségi közlekedési havibérlettel rendelkezők egy 5000 forintos bérlettel vehetik majd igénybe. A várakozási díjaknál 2026. július elsejétől érvényesítik az elmúlt évek inflációját, így az „A” várakozási övezetekben 800 forint/óra, a „B”-ben 600 forint/óra, a „C”-ben 400 forint/óra, míg a „D” várakozási övezetekben 300 forint/óra lesz a parkolás díj. Ugyanakkor a díjakból 25 százalék kedvezmény illeti meg azt, aki a várakozási díjat a BudapestGO alkalmazás útján fizeti meg, és rendelkezik az alkalmazásban vásárolt, legalább 30 napos, a budapesti helyi közösségi közlekedés használatára jogosító, teljes árú érvényes bérlettel.


Fotó: depositphotos

Továbbá a jelentős, 2000 kilogramm feletti saját tömeggel rendelkező autók használóinak kétszeres várakozási díjat kell majd 2026. január elsejétől. Ugyanakkor – mint a javaslatban rámutattak – a díjemelés korlátját jelenti jelenleg, hogy legfeljebb egy liter benzin kétszerese lehet a legmagasabb várakozási díj, s ezért ennek eltörlését felterjesztési joggal élve kezdeményezik.

A parkolási rendelet módosításával 2026. január elsejétől megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása, ugyanakkor a car sharing rendszerben használt, teljesen elektromos autók változatlanul díjmentesen parkolhatnak.

A rendeletmódosítás lehetővé teszi, hogy 2025. január elsejétől a car sharing rendszerben üzemeltetett autók a kizárólagos lakossági várakozóhelyeken is parkolhassanak. Továbbá a car sharing rendszerben kedvezményesen, de nem ingyenesen parkoló gépjárművek havi átalánydíját 30 ezer forintra emelik. A módosítással szigorítják a budai Vár védett övezetbe való behajtás szabályait, illetve a behajtási engedély kiadását kerületi önkormányzati hatáskörbe utalják.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.