Elek, az oroszlán már nem ünnepelhet Nyíregyházán

A Dél-Amerika és az Andok állatvilágát bemutató látványossággal, új állatokkal, valamint számos érdekes programmal és kedvezménnyel várja a látogatókat az idén húszéves Nyíregyházi Állatpark. A sóstógyógyfürdői látványosság 1996 szeptemberében kezdte meg működését Sóstó Erdei Szabadidőpark néven, az első bemutatott állat pedig Elek, az oroszlán volt, amely 2015 végén pusztult el 19 éves korában. Ma már ötszáz faj több mint ötezer egyedét tekintheti meg a közönség - mondta Gajdos László, a park igazgatója a csütörtöki évadnyitó sajtótájékoztatón.

A tavaly 450 ezer látogatót fogadó állatkert a húszéves jubileum alkalmából ünnepségsorozatot indít, amelynek első nagyobb eseménye a húsvétkor megnyíló Andok világa lesz. A kalandparkszerűen berendezett kéthektáros épületegyüttesben és környékén elsősorban Dél-Amerika és az Andok állatvilágát mutatják be húsz faj mintegy száz egyedén keresztül: függőhidakon áthaladva például tapírok, nanduk, jaguárok, kapucinus majmok, valamint ormányos- és pápaszemes medvék lesznek láthatók szinte testközelből.

A létesítményben kialakítottak egy inka templomot, amelyben az Andok egykori indián őslakosainak kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók. Az újdonságok sorában áprilisban az ausztrál kifutó megnyitása következik a kontinens jellegzetes állataival, így a vörös óriáskengurukkal vagy az ausztráliai vadkutyákkal, azaz a dingókkal. Idén néhány különleges állatfaj szaporulatában bíznak a szakemberek, ezen kívül több ritka állat is érkezik a parkba - jelezte a részletek említése nélkül az igazgató.

Gajdos László hozzátette, velük és a már az Andok világában élő állatokkal együtt a nyíregyházi állatgyűjtemény nagysága idén elérheti a hatezer egyedet. Az ünnepségsorozat keretében képzőművészeti és fotókiállításokat szerveznek, kedvezményeket vezetnek be, nyeremény- és utazási játékokat indítanak, és szinte ingyen, mindössze kétszáz forintos regisztrációs jegy ellenében mehetnek be a parkba azok, akik ebben az évben ünneplik huszadik születésnapjukat.

A nyári hónapokban minden héten kulturális és zenei műsorral, bábszínházzal várják a kilátogatókat, emellett folytatódik a nagyon népszerű tevegelés, a madár- és fókashow; utóbbiban egyébként a két új oroszlánfóka is bemutatkozik.

Gajdos László megemlítette, a szálláshelyfejlesztés keretében márciustól a park területén lévő Hotel Dzsungel mellett a Sóstói-erdő szélén, az állatparktól három kilométerre fekvő Ózon Hotelben is megszállhatnak a vendégek. A várostól átvett szállodát ezentúl a park működteti: a 19 szobás szálló mellett játszóteret és kisállat-simogatót alakítanak ki, és felújították a létesítmény éttermét is.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.