Elindult a Nemzeti Múzeum készülő kiállításának honlapja

A magyar nők nézőpontjából mutatja be az esküvői szokások, hagyományok, viseletek térbeli és időbeli változását a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Magyar Menyasszony címmel decemberben nyíló kiállítása, amelynek napokban indult honlapjára az MNM a közönség esküvői fotóit, történeteit is várja.

Simonovics Ildikó divattörténész másfél évvel ezelőtt vetette fel a tárlat ötletét, az azóta összegyűlt, fantasztikus divattörténeti és egyéb anyagból pedig "lassan egy önálló esküvőtörténeti múzeumot is lehetne nyitni". L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója hangsúlyozta azonban, hogy a decembertől látható kiállítás ennél többről szól majd, a nőknek a házasságon, a társadalmon belüli szerepét is vizsgálja. A házasság ugyanis jó esetben két egyenrangú ember szövetsége, de ez nem mindig volt így: mint jogi intézmény nem mindig a szeretetre épült, sokszor vagyoni, hatalmi célok megvalósítását szolgálta - emlékeztetett a főigazgató. Mint kiemelte, az MNM a Magyar Menyasszony projektet szeretné társadalmasítani és bevonni a széles közönséget a kiállítás létrehozásába.

Az előkészületek részeként ezért Facebook- és Instagram-oldal, blog és podcastsorozat indult, és a napokban zárult az MNM esküvői témájú gyerekrajz pályázata is, amelyre több mint 1500 munka érkezett. Ezek mellett elindították a projekt https://magyarmenyasszony.hu linken elérhető honlapját is, amelyre esküvői fotókat és hozzájuk kapcsolódó történeteket várnak, de itt jelentkezhetnek azok is, akik tárgyakat adományoznának vagy kölcsönöznének a kiállításra - közölte L. Simon László. Simonovics Ildikó, a Magyar Menyasszony projekt főkurátora hangsúlyozta, hogy az esküvő az élet legkiemelkedőbb átmeneti rítusának számított az elmúlt évszázadokban, és számít még ma is. A készülő kiállítás ötszáz év esküvői szokásait tekinti át a Kárpát-medencében, egyforma hangsúllyal bemutatva a város és a vidék, a különböző társadalmi rétegek, népcsoportok és felekezetek hagyományait.

Mint a főkurátor elmondta, 77 személyes történetet is megidéznek, mások mellett Habsburg Mária és II. Lajos vagy Alekszandra Pavlovna és József nádor házasságát. A tárlaton látható lesz az a 16. század eleji főúri öltözet is, amelyet a hagyományok szerint Mária királyné viselt 1522-es házasságkötése alkalmával és amelyet Magyarország legrégebbi és Európa második legrégebbi esküvői ruhájaként tartanak számon. A látogató a 2020-as évekig nyomon követheti majd az esküvői öltözetek változásait, de nemcsak ruhák, hanem esküvői festmények és fotók, ékszerek, szerelmi ajándékok, szerelmi levelezések és képeslapok, kelengyeládák, lakodalmi menükártyák, étkészletek, menyasszonyi koszorúk és egyéb tárgyi emlékek is helyet kapnak az anyagban.

Simonovics Ildikó kiemelte azonban, hogy a tárlat a Nemzeti Múzeum saját anyagán felül az egész ország esküvői emlékeire építeni kíván. Az MNM ezért országos lakossági gyűjtési akciót hirdet: a képeket, fotókat, családi történeteket egy online térbe várják, hogy a Magyar Menyasszony projekt honlapján létrejöhessen minden idők legnagyobb esküvői témájú online gyűjteménye, a legkülönlegesebb felajánlott tárgyi emlékek pedig helyet kapnak majd a kiállításban is.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.