Elindult az Év Fürdője verseny

Idén nyáron harmadik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő, három kategóriában verseng a voksokért. 

A termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával idén is három kategóriában keresi az ország legnépszerűbb fürdőit.

A három kategória kialakítására - Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője - azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők rendkívül sokszínűek.

A világszinten is egyedülálló termálvízkincsünkre hozzávetőleg 200 fürdő épült, a néhány medencés, időszakosan nyitva tartó fürdőktől a nemzetközi hírű, több tucat medencével rendelkező komplexumokig.

A három kategória:

Az Év Fürdője

Az Év Fürdője 2017 kategóriában idén 33 fürdő indul. Az Év Fürdője címért idén is azok a fürdők állnak rajthoz, amelyek jellemzően országosan, vagy nemzetközileg ismertek, illetve nagyvárosokban, jelentős turistaforgalommal rendelkező fürdővárosokban találhatóak. 

Ki nyert tavaly? 2016-ban ezt a kategóriát a Miskolctapolca Barlangfürdő nyerte, ami az egyik legegyedibb fürdőhelyszín az országban. Nemcsak hazánkban számít egyedülállónak, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású.

A barlangban két termál medence mellett az úgynevezett Római terem, Csillagterem, Öreg barlangi medence és a Fürdőcsarnok várja a fürdőzni vágyókat. A kalandos búvóhelyeket rejtő fürdő útjait járva találunk fény- és hangterápiás fürdőt, masszírozó zuhatagot és pihentető medencét is.

Az Év Feltörekvő Fürdője

Az Év Feltörekvő Fürdője 2017 kategóriában 81 fürdő mérkőzik egymással. A hazai fürdők legtöbbje, lévén jellemzően regionális jelentőségű fürdőkről van szó, ebben a kategóriában indul.

Ki nyert tavaly? A múlt évben a Csongrád megyei Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő győzedelmeskedett a kategóriában. A fürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére.

A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint háromezer négyzetméteres fedett élményfürdő, melyben többszintű kalandmedence, illetve két izgalmas beltéri csúszda várja a fiatalabb vendégeket.

A Helyiek Kedvenc Fürdője

A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017 kategóriában 74 fürdő áll rajthoz. A kategória nyertese lokális jelentőségű, kis településeken található, néhány medencével rendelkező fürdők közül kerül ki.

Ki nyert tavaly? A Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett. A 2016 júniusában részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik. A vendégeket több medence, masszázs, pezsgőfürdő és 7 kalandos csúszda is várja.

Idén 200 000 szavazóra számítanak

Idén is mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer, a szabályok értelmében a múlt évi nyertesek azonban nem indulnak a versenyen.

Az eddigi évek minden kategóriában szoros versenyt hoztak. A szavazást szervező termalfurdo.hu a tavalyi több mint 150 000 szavazó után arra számít, hogy idén hozzávetőleg 200 000 szavazó adja majd le a voksát kedvenc fürdőjére.

A szakma is támogatja a kezdeményezést

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Magyar Fürdőszövetség is Az Év Fürdője verseny mögé állt. A szövetség szívesen támogat minden olyan elképzelést, amely a magyar fürdőkultúra és a fürdőzés népszerűsítésére irányul, és felhívja a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira, arra, hogy a gyógyvizek regenerációra és betegségmegelőzésre is kiválóan alkalmasak. 

A szavazás 2017. augusztus 31-ig tart. Mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer. A kedvenc fürdőjükre szavazók között wellnesshétvégék, a majdani győztes fürdőkbe szóló fürdőbelépők és a strandoláshoz kapcsolódó termékekre beváltható utalványok kerülnek kisorsolásra. 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.