Elrajtolt a HévíziBivaly Duatlon verseny

A versenyzők kenukkal, kajakokkal, SUP-okkal teljesítették a 10 km-es vízi távot Hévíztől Fenékpusztáig, majd bivalyerővel futottak vissza a patak melletti töltésen Hévízre, hogy a Hévízi-tó területén átvegyék megérdemelt befutóérmeiket és ajándékcsomagjaikat.

A HévíziBivaly Duatlon verseny több szempontból is egyedülálló sportesemény. Nevét arról kapta, hogy nagyjából 100 évvel ezelőttig a Hévíz-patakon bivalyokat hajtottak végig, hogy letapossák, lelegeljék az elburjánzó vízinövényeket és megszűntessék a hordalékok felgyülemlését.

A sportesemény a Hévíz-patak zsilipjénél veszi kezdetét és a sportolók végig egy csodálatos természetvédelmi területen eveznek és futnak, ami már önmagában is egyedülálló párosítás.

Az együttműködés és csapatmunka mintapéldája

Ez a verseny annyira komplex, hogy nem jöhetne létre sok-sok szervezet és önkéntes együttműködése nélkül. A szervezésben a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. mellett részt vesz a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Vidra Vizitúrák és a Kajaksziget csapata.


Fotó: HEVIZIBIVALY Duatlon

Segítenek a GAMESZ munkatársai, a hévízi Önkéntes Tűzoltók és a Hévízi Sportkör, továbbá barátok, családtagok és önkéntes diákok. A díjazottak ajándékait hévízi vállalkozók és szolgáltatók, szállodák és éttermek ajánlják fel minden évben. A rendezvény megvalósítását idén is támogatta az Intersport szombathelyi áruháza.

Sikeres verseny csodás tavaszi napsütésben

Idén a tavasz első napján, igazi ragyogó napsütésben álltak rajthoz a versenyzők, akik reggel 9:00 és 11:00 óra között, folyamatosan, egymás után indultak el, hogy a természeti akadályokat leküzdve mérjék össze erejüket. Közülük 65-en a szervezők bérelhető kenuival vágtak neki a távnak, míg a legprofibbak már egészen komoly sporteszközökkel érkeztek.


Fotó: HEVIZIBIVALY Duatlon

Bár évről-évre nő a visszatérő versenyzők száma, idén is sokan neveztek olyanok, akik még soha nem jártak hasonló versenyen, sőt, olyan résztvevők is voltak, akik saját bevallásuk szerint még soha nem ültek kenuban. A verseny hangulatát azonban jól mutatja, hogy a teljesen amatőr, néha cikk-cakkban haladó indulók mellett elfértek a profi versenyzők is.

És míg a profik minden bivalyerejüket latba vetve, fej-fej mellett küzdöttek a győzelemért, addig voltak, akik némi sétával, nézelődéssel, a tájat csodálva és közben közös selfie-ket készítve élvezték végig a nap eseményeit.

A célban mindenki felszabadultan ünnepelt együtt és pihent a Hévízi-tó Lótusz-teraszán, csodálva a gyógytó páratlan szépségét. Talán a fantasztikus tavaszi időnek is volt köszönhető, hogy a résztvevők közül néhányan egyből ki is használták a lehetőséget, hogy megmártózzanak a Hévízi-tóban, így végül több díjazott csapat is úszkálását megszakítva, fürdőruhában állt fel a dobogóra, hogy átvegye megérdemelt jutalmát.

Az idei évben 11 kategóriában hirdettek győztest, 1 különdíjat és egy plüss bivaly került átadásra, ez utóbbi a nemzeti park ajánlotta fel az abszolút első helyezettnek. Leggyorsabban, a verseny történetében az eddigi legjobb idővel Kassai Álmos teljesítette a versenyt 1:40:02 eredménnyel, a csapatok többségének átlagideje 2 óra 15 perc és 2 óra 50 perc közé esett.

A versenyzők időeredményei és sorrendje megtekinthető a www.versport.hu oldalon az eredmények
menüpont alatt.


Kitart a síszezon – meglepetéssel készül a Sípark

Kitart a síszezon – meglepetéssel készül a Sípark 

Márciusban is üzemel a Mátraszentistváni Sípark!
Indul a többezres futókaraván

Indul a többezres futókaraván 

Szupermaratonnal indul a balatoni futószezon.
TKI: növekedést várnak a szállásadók

TKI: növekedést várnak a szállásadók 

A legfrissebb Turizmus Konjunktúra Index (TKI) adatai részletes képet adnak az ágazat aktuális állapotáról és a következő hónapokra vonatkozó kilátásokról.
Jön a Mozgás Éjszakája

Jön a Mozgás Éjszakája 

Tavaly csak Budapesten 20 ezren vettek részt az eseményen, és még további 14 településen volt Mozgás Éjszakája.
Tavaszi Fesztivál Siófokon

Tavaszi Fesztivál Siófokon 

Az idei évben is színes és gazdag a siófoki Tavaszi Fesztivál programkínálata.
Különleges épületben új művészeti központ Bánkon

Különleges épületben új művészeti központ Bánkon 

Egy különleges épület és izgalmas programok várják az érdeklődőket.
Miskolc új turizmust épít

Miskolc új turizmust épít  

Gasztrokalandok, urbex, interaktív túrák, kulturális és digitális élmények.
Arattak a hazai természetfotósok

Arattak a hazai természetfotósok 

Rendhagyó helyszínen ünnepelt az ország egyik legnagyobb természetfotós szervezete és a természetvédelem hazai képviselőinek színe-java.
A Budapest Brand a kreatív ügynökségek legjobbjai között

A Budapest Brand a kreatív ügynökségek legjobbjai között 

A Budapest Brand az Apex HR Toplista 4. helyét szerezte meg, az M-lista top tizenötjéből pedig a legjobb 12. helyezést nyerte el, megelőzve neves hazai ügynökségeket.
CODE – Digitális Élményközpont Veszprémben

CODE – Digitális Élményközpont Veszprémben 

A hely, ahol a tudomány, a technológia és a művészet találkozik.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.