Épül a Citadella-Várkert hullámvasút

A vártnál is több, egészen pontosan 68 pályázat érkezett be a november 10-i határidőig a Miniszterelnökség által kiírt, teljes tervezési szabadságot biztosító Gellérthegy ötletpályázatra - olvasható a pályázat honlapján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nyílt pályázaton bárki beadhatta a Gellérthegy és a Citadella revitalizációjára vonatkozó építészeti, tájépítészeti, vagy képzőművészeti megoldásokat alkalmazó kreatív koncepcióját, figyelembe véve a kiemelt világörökségi szerepkör és a természeti értékek egyensúlyát.

Számos kiváló elképzelés került a bíráló bizottság elé, melyekből a kiíró három pályaművet tartott kiemelt megvételre érdemesnek. További tizenegy pályamunka pedig olyan ötleteket mutatott be, melyek továbbgondolásra érdemesek, ezek 1-1 millió forintos megvételt érdemeltek ki.

A név nélkül, kódolt azonosítóval, titkos formában benyújtott ötleteket a bíráló bizottság tagjai – köztük neves, elismert építészek, tájépítészek, történészek, valamint Budapest főépítésze - értékelték. A bizottság elnöke Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, társelnöke Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár volt. A beérkezett koncepciókat a táji környezet, a városképi illeszkedés, a turisztikai jelentőség, valamint az értékőrzés szempontmátrixa (sic!) szerint vetették össze és értékelték.

A díjazott pályamunkák egy jelentős része egészen értékes és jövőbe mutató megoldásokat kínál a meglévő infrastruktúra felhasználásával az amúgy tényleg vegyes érzelmeket kiváltó, a városnézések elmaradhatatlan színhelyét jelentő városrész rehabilitációjára.

A Zell am See-i kötélpálya Porsche design gondoláját stílusában és méretében is időző lanovka talán kicsit túlzó a Dunától számítva alig 140 méteres szintkülönbséghez, de egy másik pályázat a címbéli hullámvasutat javasolja fel- és lejutás egyik módjaként, 3 megállóval. Persze ne olyat képzeljünk el, ami háromszor fordul át miközben a hossztengelye körül is pörög. Portói utcaképet idéz egy, a déli oldalra álmodott villamos. Több pályázat is figyelembe veszi a hegy gyógyforrásait. Ezt tovább gondolva a Citadella mindkét rondellájára álmodnak fürdőt. Sőt, a hegyre nemzetközi fürdőszövetségi központot is. A nyugati rondella szintjen és tetején elképzelt "Fellegvár fürdő" barlangvasúttal és liftekkel összeköttetésben állna a Rácz, Rudas és Gellért fürdőkkel. Pazar kilátás nyílna a keleti rondellára tervezett tekintélyes vízfelületű medencékből a városra és felkelő Napra. Utóbbi érlelhetné az újratelepített szőlőket. Az egyik, a természeti környezettel behatóbban foglalkozó pályázat a Citadella déli támfalába képzelt pincesort. A '90-es évek, kínálatában és megjelenésében egyaránt vitatott, de a terület körüli politikai csatározások lezárulta után mégis visszatelepített bazársorát nem igazán látni a pályázatokban. Politikai programnak is beillik az utolsó, még díjazott pályázat. "Ötletpályázat 2016 a nemzeti önbecsülésünkért" - olvasható nyitóoldalon. A Citadellát "történelmi szarkofág" takarná el. Az üvegnek tűnő, sci-fiket idéző szarkofág alatt  a magyar királyokat temetnék újra, akiknek pályázatbeli listáján az Árpád-háziak mellett Habsburgok, Jagellók és Anjouk egyaránt szerepelnek 1540-ig. Nesze neked nagy befogadóképességű kongresszusi központ: akad, aki nagy kapacitású konferencia termet illesztene a nyugati rondellához. Elmaradhatatlanok a kilátóteraszok, igényesnek tűnő utcabútorokkal megújított parkok, játszóterek, rekortánok, hangulatos, modern kávézók.

Nem lesz baj, ha a vendéglátás terén ár- és minőségi verseny alakul ki a rendkívül frekventált Gellérthegyen. Egyben bízunk benne, hogy az itt a pirost játszó zsiványok számára is találnak alkalmasabb helyszínt a pandúrok - tesszük hozzá mi.

Jó böngészést!


Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.
Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő

Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő 

Augusztus 20-án újra kinyit a két éve leégett Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.