Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón felidézte, hogy csaknem negyven éve, 1988 tavaszán láthatta a magyar főváros közönsége előszőr az első kínai császár hadseregének katonáit, de a feltárás akkori állapota csak egy jóval szerényebb anyag bemutatását tette lehetővé.
A fő vitrinbe a terrakotta hadsereg különböző egységeit állítják ki aszerint, ahogy a feltárásnál a kínai leletek előkerültek – fejtette ki Fajcsák Györgyi sinológus, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora.
A szakértő azt is elmondta, hogy az egyik legizgalmasabb és legnagyobb leletanyagot az első régészeti árok tartalmazza, amelyben 8000 életnagyságú terrakotta harcos, néhány szekér és a hozzátartozó kocsihajtó, katonai elöljáró található.
A kicsomagoláson bemutatott, több mint kétezer éves szobor ezek közül származik, és egy katonai középvezető figuráját mintázza – mondta Fajcsák Györgyi.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A csaknem két méter magas szoborra 1980-ban bukkantak Csin Si Huangti sírkomplexumában. A katona egyike a gyalogos hadtest vezetőinek, akik a harci szekerek előtt és mögött, valamint a közöttük elhelyezkedő független gyalogos katonai egységekben vonultak. A szobor álló katonát ábrázol, akinek arcán, páncélján és kabátján még jól láthatók az egykori színes festés nyomai – tette hozzá a kurátor.
A tárlaton a katonák mellett több mint százötven ókori műtárggyal, látványos régészeti anyaggal, fegyverekkel, szertartási tárgyakkal, jelképekkel találkozhat a közönség.
A Szépművészeti Múzeum mostani kiállítása méretét és az eredeti műtárgyak számát tekintve is egyedülálló, hiszen Európában is ritka, hogy kínai múzeumokból ilyen mennyiségű eredeti műtárgyat kölcsönözzenek, és ezek segítségével lehessen lépet alkotni a kínai történelem ezen fontos korszakáról.
Valamennyi tárgy Senhszi, a Kína egykori császári fővárosát is magában foglaló tartomány múzeumaiból érkezik a kiállításra. Legnagyobb részük az Első Kínai Császár Mauzóleum Múzeumának, a Han-kori Jangling Császársír Múzeumának és Senhszi Tartomány Régészeti Intézetének anyaga.
A kiállítás november 25-től 2026. május 25-ig lesz látogatható.