Fejest ugorhatunk az immerzív művészetek világába

Elképesztően izgalmas látnivaló nyitott meg a budapesti Váci utcában. Tíz fantáziavilágot barangolhatunk be az IKONO tereiben, miközben gyakran a képzelet és a valóság határmezsgyéjén járunk.

Egy semmihez sem hasonlítható utazást élhetünk át a frissen megnyitott budapesti IKONO-ban, ahol a művészet magával ragadó kalanddá válik.

Egy olyan teret hoztak létre, ahol a valóság és a képzelet egybeolvad, ezáltal különleges érzelmeket és emlékeket teremt.

Egy varázslatos világba repít bennünket a Végtelen lámpások szobája, a Múzsa labirintusában pedig elmerülhetünk saját gondolatainkban is. Az IKONO koncepció forradalmasítja a kikapcsolódási szektort azáltal, hogy lehetővé teszi a látogatók számára, hogy különböző ikonikus tereket fedezzenek fel, ahol egyedülálló és páratlan pillanatokat élhetnek át.

Az alapító csapat különböző városokban élve észrevette, hogy mindegyikben hiányoztak az egyedülálló kikapcsolódási lehetőségek. A szórakozási lehetőségek nem terjedtek túl az éttermeken, az éjszakai életen és az áruházakon. Új műfaj született, amelynek középpontjában az időtlen élmény áll.

Az igényt felismerték; a ‘magot’ elültették. Bár még két évet kellett várniuk, hogy az ötletnek nevet kapjon. Japánban, egy családi kirándulás során tudatosult bennük, hogy mit szeretnének csinálni. Pontosabban a kiotói Arashiyama bambuszerdőben.

Miután visszanéztek néhány fotót, amit azért készítettek, hogy megörökítsék a természetben eltöltött pillanataikat, rádöbbentek, hogy a képek megmozdultak az emlékezetükben. Azok a színek, a boldogság jeleit tükröző gesztusok az arcukon visszaidézték azokat az érzéseket, amelyeket az erdőben tapasztaltak. 

És ekkor arra gondoltak: milyen lehet egy olyan helyet teremteni, amely ehhez hasonló elképesztő helyszínekkel hozza össze az olyan pillanatok megélését, amelyek örökre megmaradnak a szemünk előtt?

Így született meg az IKONO, egy olyan hely, amely lehetővé teszi, hogy új helyekre való utazás érzését reprodukáld anélkül, hogy el kellene hagynod a várost. A termek arra ösztönöznek minket, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, hogy a jelen pillanat minden határát átlépve jól érezzük magunkat.

Tovább olvasok, megnézem  a képeket >>

Forrás: lelépő.hu


75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.