Felavatták Tokaj felújított városközpontját

A térségben zajló fejlesztések célja, hogy Tokaj-Hegyalja az egyik legkedveltebb turisztikai célpontja legyen az országnak - írja a boon.hu.

A "Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszínek fejlesztése" című projekt keretein belül megvalósuló tokaji beruházásokat adták át vasárnap a városban. Az összesen 3,4 milliárd forintos program a történelmi borvidék világörökségi magterületén, így Tokaj mellett Sátoraljaújhelyen, Bodrogkeresztúrban, Tolcsván, Tarcalon, Mádon és Tállyán hajtott végre beruházásokat. A tokaji projektek költségei elérik az 1 milliárd forintot, ez egyebek mellett a már átadott Bodrog-parti sétányt, valamint a most felavatott belvárosi épületek homlokzat felújítását, a Kossuth tér és annak környékének, illetve a teljes Dózsa György utcát jelenti. A fejlesztéseket ünnepélyes keretek között adták át.

Gulyás Gergely az ünnepségen arról beszélt, hogy nagy öröm számára látni a folyamatos fejlődést, ami a vidéket jellemzi és ismertette a most átadott fejlesztéseket. Hozzátette: van még teendő, ami a fejlesztéseket illeti, ugyanakkor ,,nagyon fontos, hogy két olyan szálloda is épült, amely a turizmus fejlődéséhez jelentős mértékben hozzá fog járulni.” További örömre ad okot, hogy sikerült a belvárost, a főteret és a környező utcákat felújítani, hiszen ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően még vonzóbbá tudtuk tenni a várost a turisták számára – részletezte a tárcavezető.

Dr. Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője rámutatott: Tokaj-Hegyalja a kormány számára kiemelt fontosságú stratégiai célt rejt, a jövőben szeretnék megvalósítani a Kopasz-hegyet körbeölelő kerékpárutat is. Emlékeztetett: nemsokára elkészül a 37-es főút négysávosítása Szerencsig, valamint befejeződött a tokaji közúti híd felújítása.



Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.
Online in elérhető a magyar Kéktúra film

Online in elérhető a magyar Kéktúra film 

Április 17-től online is elérhetővé válik a New Yorkban, Los Angelesben, Houstonban és Stockholmban is díjazott magyar Kéktúra film.
Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját

Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját 

Egy arcrekonstrukciós program és az igazságügyi antropológiai vizsgálatok megerősítették a szenzációs bejelentést.
Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes

Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes 

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a hazai rendezvénypiac számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.