Felhívás a Virágos Magyarországért versenyre

A tavasz beköszöntét többek között az is jelzi, hogy több mint két évtizede óta ilyenkor hívják fel a figyelmet erre a nagyon népszerű, környezetszépítő versenyre.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A sajtótájékoztató szerint a szervezők május 31-ig várják több kategóriában (kis és nagy falvak, közép- és nagyvárosok, illetve Budapest kerületei) önkormányzatainak jelentkezését. A verseny díjmentes, de a szép, zöld környezet iránt elkötelezett települések nagyon sokat nyerhetnek általa. A virágos, ápolt környezet a turizmus előfeltétele, de megmozgatja és öntevékenységre ösztönzi a helyben lakó közösségeket is. A verseny kiírója a Nemzetgazdasági, a Földművelésügyi, az Emberi Erőforrások, a Belügyminisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata és számos alapítvány, valamint szövetség. A Magyar Turizmus Zrt. pedig kiemelt projektként kezeli a mozgalmat, jelentette ki Mártonné Máthé Kinga belföldi igazgató. Prutkay János, a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának elnöke ismertette a huszonkettedik alkalommal meghirdetett verseny kiemelt témáját, mely tekintettel a 2016-os Szent Márton és a reformáció 2017-es emlékévére, a templomok és vallási épületek környéke, a temetők gondozottsága lesz. A jelentkezéseket a www.viragosmagyaroszag.hu honlapon várják.

A magyar megmérettetés része a 12 országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének (Entente Florale Europe), mely 1975-ben indult, és mára a legnagyobb civil szerveződésnek számít, hiszen 55 millió embert mozgat meg. Hiszen nemcsak az önkormányzatok közparkjai, hanem a helyi lakosok saját kertje, az ablakokba kitett balkonládák, a házak előtti virágágyások alakítják ki az összképet. Kunczené Fellegi Katalin (fővédnök) ismertetése szerint az elmúlt két évtizedben közel 50 magyar település vett részt az európai versenyben, 8 arany-, 22 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve. 2015-ben városi kategóriában Siófok, falu kategóriában Balatongyörök képviseli Magyarországot az európai megmérettetésen. A díjátadó gálára szeptemberben Bristolban kerül sor.

Siófok a nemzetközi versenyen 1997-ben már arany minősítést szerzett, 2013-ban pedig megkapta az ország legvirágosabb települése elismerést. Most is komoly a készülődés: évente helyi virágosítási versenyt és kedvezményes palántavásárt rendeznek, 250 helyi szervezet tagjait mozgósítják. Ápolják és óvják a közeli Töreki természetvédelmi területet is. Balatongyörök 1993 óta részt vesz a Virágos Magyarországért mozgalomban, több különdíj után 2014-ben kategóriájuk fődíját is megkapták. Kialakították a Balaton-parti élménysétányt, és a községháza udvara zöld pihenőhellyé változott. Idén 100 darab fát, tízezer tő egynyári virágot ültetnek ki közterületre. A lakosság környezettudatos nevelését óvodáskortól a felnőttkorig segítik. A közismerten szép magas parton két kilátóhely is létesült. A tájsebek helyreállításának pedig kiemelkedő példája Mőcsényi Mihály professzor kúriája, mely az egykori kőbánya helyén épült, és kertje a Nyitott pincék napjain szabadon látogatható.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.