Feloldották a pontyfogási tilalmat a Balatonon

Idén is feloldotta a Somogy Megyei Kormányhivatal a pontyfogási tilalmat a Balatonon, azonban marad a tiltás a Kis-Balatonon és két nagy balatoni befolyón - nyilatkozta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

A tilalom feloldását a halgazdálkodási társaság kezdeményezte, miként a korábbi években is, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet szakértői véleménye alapján. Eszerint a Balaton természetes pontyszaporulata ma sem számottevő, ezért nincs jelentősége az ívási időszakban bevezetett fogási korlátozásnak.

A tilalom feloldása a Balaton összes befolyójára is érvényes, kivéve kettőt. A Balatoni Horgászrend idei változása miatt ugyanis - a korábbi gyakorlattól eltérően - két nagy befolyón érvénybe lép majd a pontytilalom - hívta fel a figyelmet az ágazatvezető. Ennek értelmében április 15. és június 15. között a Keleti-Bozót-csatornán és a Nyugati-övcsatornán csak a meghatározott szakaszokon szabad horgászni, pontyot és harcsát pedig a két vízfolyás teljes hosszán tilos lesz megtartani.

A pontytilalom - a korábbi évekhez hasonlóan - a Kis-Balatonon is életbe fog lépni. Itt az országosan elrendelt törvényi szabályozásnak megfelelően május 2. és május 31. között tilos lesz megtartani a horogra akadó példányokat.

A Balaton pontyutánpótlását évi 300 tonnányi két- és háromnyaras haltelepítéssel pótolja a halgazdálkodási társaság.

Forrás: MTI


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó és Zakopane – kiállítás nyílt Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó és Zakopane – kiállítás nyílt Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.