Felújították a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját

Felújították a budapesti Szent István-bazilika legrégebbi szakrális terét, a Szent Jobb-kápolnát.

A bazilika szentélye mögött húzódó, félköríves kápolna a templom elsőként megépült, 1861-ben felszentelt szakrális tere, amely a bazilika 1905-es felszenteléséig a lipótvárosi hívek plébániatemplomaként működött. A munkálatok során restaurálták a kápolna Bajcsy-Zsilinszky útra néző üvegablakait, a főoltárt, a keresztelő kutat, a díszítő festését, a fabútorokat és az orgonát, megújították a padló solnhofeni mészkő burkolatát. Az eredetileg Szent Lipótról elnevezett kápolna 1986-ban kapta új nevét, a Szent Jobb-titulus arra utal, hogy 1951-től a 2017-ig, a felújítási munkák kezdetéig itt őrizték Szent István király jobb kézfejének ereklyéjét.

Bukta Norbert festőművész, a bazilika művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: az elmúlt években olyannyira megnövekedett a templom turistaforgalma, hogy egyre nehezebben tudta ellátni többféle, idegenforgalmi és hitéleti funkcióit. A bazilika plébánosa, Snell György esztergom-budapesti segédpüspök ezért kérte, hogy újítsák fel a kápolnát, a "nagytemplomban lévő kistemplomot", amely a jövőben "bensőséges hitéleti események" helyszíne lesz. A reggeli szentmiséket is itt tartják mostantól. A Szent Jobb 2017-ben a templom főterébe, a Nagyboldogasszony-oltár elé került, így a látogatók bármikor megnézhetik a nemzeti ereklyét - tette hozzá a művészeti vezető.

Galina Zoltán építész, a felújításért felelős tervező felidézte: a bazilika szentélye mögött végighúzódó félköríves sekrestye-kápolnát 1971-ben választották ketté egy fallal. A kápolnát azóta nem újították fel, a bazilika rendszerváltás utáni, a kétezres évek elejéig tartó restaurálása idején a kápolnában csak karbantartási munkákat végeztek. A mostani felújítás során eltüntették az 1970-es évekbeli mennyezetfestést, és visszaállították a 19-20. század fordulóján készült felületet. A sekrestyét és a kápolnát elválasztó falat úgynevezett glett márvánnyal burkolták, amelyen tükröződnek a színes ablakok - mondta el Bukta Norbert.

A padlót máig az 1861-ben lerakott solnhofeni mészkő burkolja, ezt most átcsiszolták és újrarakták, újabb csillogó felületet létrehozva - ismertette Galina Zoltán. A kápolna eredeti ablakait Róth Miksa (1865-1944) üvegfestő készítette, ezek azonban a második világháborúban elpusztultak. Helyükre a hetvenes évek végén kerültek Pituk V. József tervei alapján a magyar szenteket ábrázoló üvegablakok. Az ablakok bordűrje azonban máig őrzi Róth Miksa munkáját. A mostani restaurálás során megtisztították az üvegeket, kijavították a helyenként megereszkedett részeket - mondta Galin Zoltán. Teljes körű restauráláson esett át a kápolna Hild József által tervezett, a századfordulón készült oltára. Emellett új, szembemiséző oltárt, ambót (a felolvasáskor használt emelvény), kredenciaasztalt (az áldozati adományok előkészítésére szolgáló asztal) és a ministránsok számára készített márvány ülőkéket is kapott a kápolna. Galina Zoltán kitért arra is: a kápolna restaurálása egy hosszabb felújítás része volt, melynek keretében a teljes apszis (bazilika félkör alakú, íves része) mind a négy szintje megújult és akadálymentes lett.

A 2015-ben kezdett munkák során felújították a legalsó szinten kialakított, a bazilika üzemeltetéséhez szükséges helyiségeket, például a mosodát és a varrodát; a mínusz 1-dik szinten lévő közösségi tereket, és megújult a földszinti kápolna fölötti lévő három hittanterem és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségek is. Emellett elkészült az apszis négy szintje közötti akadálymentes közlekedést biztosító, üvegfalú lift is. A Lipótváros gyors fejlődésére való tekintettel a pesti tanács 1845. április 8-án bízta meg az esztergomi és egri bazilikát is tervező Hild Józsefet, hogy készítse el egy reprezentatív templom terveit. A földmunkák 1848 februárjában kezdődtek meg, de a szabadságharc miatt félbeszakadtak. A bazilika alapkövét 1851. október 4-én tették le. Hild József 1867-es halála után a tervezés folytatásával és a művezetéssel Ybl Miklóst bízták meg, aki átdolgozta az eredeti terveket. Ezért amíg a kelet-nyugati homlokzat az eredeti klasszicista felfogást tükrözi, addig a főhomlokzat és a mai Bajcsy-Zsilinszky útra néző félköríves hátsó homlokzat, amely mögött a Szent Jobb-kápolna húzódik, már neoreneszánsz stílusban készült.

Forrás: MTI


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.