Zajlik a szúnyogirtás a Balatonnál

A hét második felében kezdődik és a jövő héten fejeződik be az idei első légi kémiai szúnyogirtás a Balatonnál - közölte a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke.

Balassa Balázs elmondta: a Balatonnál a csípőszúnyogok elleni védekezés az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) koordinálásával és állami finanszírozással történik a nyári időszakban.

Áprilisban és májusban már történt a tónál két biológiai szúnyogirtás a BSZ koordinálásával és a régió önkormányzatainak finanszírozásával. Ennek is köszönhető, hogy a csapadékos időjárás ellenére nincs sok szúnyog a térségben - hangsúlyozta a szövetség elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a csípősszúnyogok elleni védekezés költségeit a térség önkormányzatai és a Magyar Turizmus Zrt. állta 50-50 százalékban az üdülőrégióban. A BSZ megnyugtatónak tartja a katasztrófavédelemmel közös feladatellátást - tette hozzá.

Beszámolója szerint a BSZ és az OKF képviselői közötti egyeztetésen elhangzott, hogy a katasztrófavédelem figyelembe veszi az érintett önkormányzatok és a lakosság igényeit. Törekedni fognak arra, hogy a védekezés időpontjának meghatározásakor figyelembe vegyék a térségben zajló rendezvényeket, a települési igényeket.

Ha a nyarat követően indokolttá válik egy őszi irtás elvégzése is, akkor azt a beavatkozást a BSZ fogja koordinálni és az önkormányzatok finanszírozzák - mondta Balassa Balázs.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.