Fórum a városligeti parkrehabilitációról

A munkát, ha minden zökkenőmentesen megy, október közepén-végén elkezdhetik, és tavasszal már birtokba is vehetik a zöldre vágyók. A városligeti parkrehabilitáció első, ősszel induló ütemének kiviteli terveit a tervezők szeptember 26-án, kedden mutatták be a Liget Fórumon Budapesten.

A fórum már a hetedik, amelyet a projekt kert- és tájépítészeti feladatokért felelős miniszteri biztosa vezetésével rendeznek, és amelyet most is széles körű egyeztetés előzött meg, amelyek továbbra is folytatódnak.

Persányi Miklós előadásában kitért arra, úgy tervezték, hogy a park egy részén kezdik el a munkát, melyek alatt a park a többi részt tudják használni. Ezért arról kellett dönteniük, hogy melyik az a terület, amelyet feltétlenül létre kell hozni.

Négy helyszínt jelöltek ki, amelynek sokkörös egyeztetés után születetett kiviteli tervét most mutatták be, és amelynek megvalósulása után már látszani fog milyen gyönyörű lesz a városliget.

A fórumon a miniszteri biztoson kívül még Szloszjár György, a Garten Studio vezető tervezője, valamint Kis Péter, a Plant-Atelier Peterkis Kft. vezetője nyújtott betekintést a tervek iránt érdeklődőknek.

A fogyatékkal élőket segítik azzal, hogy megújítják a vakok kertjét, amely továbbra is csak a vakok és gyengénlátók számára nyitott, megújul a növényzet, a tájékozódást és az orientációt sugárutak és körutak különböző típusu burkolóanyaggal épülnek újjá. Lesz pergola ülőbútorokkal, díszmedence, csobogók egyedi padokkal és egy modern, praktikus pihenőpavilon is.

A liget legnagyobb aktív használói körének egyeztetésével születik meg a kutyafuttató, amely inkább kutyaparadicsomnak mondható. Itt lehet fürdetni, futtatni, itatni, kikötni kedvenc ebünket, és míg a gazdi kényelmesen pihen, a kis vagy nagyobb kedvenc szabadon játszhat.

A kutyafuttatót 1,2 méter magas kerítés veszi körül,a Hermina út felöl 10 méter széles zöldfelületi sáv és parkrész, magasra nőtt cserjék védik majd a kutyusokat és a gazdikat, területe sem kicsi, mintegy fél hektár lesz. A parkrekonstrukció során nem egy, hanem kettő, az első ütemben egy kutyafuttató készül el.

Az első ütemben már elkezdődik a sportszeretők és az iskolások számára a sportpályák és területek megújítása. A vakok kertje mellett kialakítandó sportterület elsősorban a diákoknak készül és amelyek a testnevelési órákra is alkalmasak lesznek. Tábla is jelzi majd, hogy a diákok elsőbbséget élveznek. 

Lesz 200 méteres futókör, két labdapályával, távolugró gödör és kültéri fitneszeszközök. Lesz még két 60 méteres futópálya okospaddal és egy új illemhellyel is gyarapodnak. Eredetileg négyszáz méteres futókört terveztek a megkérdezettek javaslatára, de ez többek között a fák miatt sem volt megoldható.

A negyedik helyszín a Szépművészeti Múzeum épületének és környezetének egységben történő megújításának terve volt. A kiviteli terv a múzeum rehabilitációjához készült kerettervet vette alapul, automata önözőrendszert építenek ki, a fák és örökzöld cserjék cseréje és újítása után. Szimmetrikusan alakítják ki az előkertet, és cserélik a kitaposott gyepet.

Itt kerítettek sort arra, hogy a jelenlévőknek bemutassák azt a szoros ütemtervet, amely a faállomány megújítását koordinálja, és amely mintegy kőbe vésve szerepel a Városligeti Faápolási Protokollban. Ebben van a park fáinak ápolásával kapcsolatos eljárásrend, amely szakszerű és átlátható.

Az első ütemben 39 fát vágnak ki, 67-et ültetnek, míg 19-et átültetnek, és csak a legszükségesebb munkát végzik el.

A Városliget parkrehabilitációs vázlattervét júniusra, majd szeptemberre az első ütem kiviteli terveit a tervező Garten Studio 118 szervezet 558 javaslatának felhasználásával készítette.

A több mint kétórás fórum már hagyományosan a jelenlévők kérdéseivel és a tervezők válaszaival folytatódott. Az érdeklődők, mint eddig is, megtalálják a fórum anyagát a miniszteri biztos oldalán.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.