Gastro Design Award 2017 – Itt a győztesek névsora

Október 9-én kihirdették, melyik lett Magyarország legdizájnosabb étterme és melyek lettek az ország legszebb szállodái.

A vidék tarolt! Idén sok-sok győztes a vidéki nevezők közül, éremeső a legnépesebb kategóriában, és pár esetben szigorú, de előremutató ítélet miatt a shortlistesek rövidlistán maradtak – ez dióhéjban az idén negyedszer meghirdetett Gastro Design Award verseny eredménye.

 A versenyt a Turizmus Trend /Vendég & Hotel, a PPH Media szaklapja rendezte, a versenyre két főkategóriában nevezhettek tradicionális és modern stílusú kisebb-nagyobb éttermek, kávéházak, bárok, bisztrók, sörözők, csárdák és szállodák vendéglátóegységei.

A beadott pályaműveket – a díj történetében először – ismert nemzetközi szakemberekből és a hazai szakmédia képviselőiből álló zsűri értékelte, ahol a zsűri elnöke Varró Zoltán, nemzetközileg ismert dizájner, belsőépítész volt. A zsűri tagjai közt Mexikó, Dubai, az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország vezető hoteljeinek igazgatói és menedzserei is szerepeltek.

 A díjátadóra exkluzív környezetben, több mint száz fő részvételével gálavacsora keretében került sor október 9-én, a budai Larus Rendezvényközpontban, ahol sztárfellépőként Danics Dóra szórakoztatta a vendégeket. A shortlist-re került 23 étterem és 10 hotel képviselőin kívül a hazai szállodás- és vendéglátós élet meghatározó alakjai, szállodák, hotelláncok, éttermek tulajdonosai, döntéshozói ültek az asztaloknál a pályázatot beadott designerek, belső építészek körében.

 Az idei Gastro Design díjazottak a következők:

 A díjazott éttermek:

Vendéglátóipari berendezés és belsőépítészet kategóriában az alábbi zárt vendégtereket díjazták:

A 40 fő alatti vendégtérrel rendelkezők közül döntőbe jutott a Zugfőzde Pálinkamúzeum és a Nature Quest Resort helye, végül pedig a Nature Quest Resort-Homoki Lodge kapta az aranyérmet. A 40 fő feletti kategóriában megosztott bronz díjban részesült az Este’r partners által tervezett, Bistro Fine és a Zwack Unicum Füves Bár. Idén ezüstérem kiosztására nem került sor, viszont első helyezettként aranyérmet vehetett át a budapesti Ritz-Carlton Hotel étterme, a Deák St. Kitchen. Shortlistes elismerést a 7. kerületi Doblo Wine & Bar kapott.

Vendéglátóipari berendezés és belsőépítészet kategóriában ezek lettek a nyertes nyitott vendégterek:

Ugyanebben a kategóriában, a nyitott vendégtérrel rendelkező vendéglátóhelyek közül rövidlistás lett a 4N Gasztronómia pályázata, a STAND25 és aranyérmet ítélt oda a nemzetközi zsűri a polányi Babérliget Kúria nemrégiben átadott, szabad téri rendezvénypavilonjának, valamint a „Leghangulatosabb kerthelyiség” különdíjával jutalmazta a veszprémi Fricska Bisztró barátságos, emberléptékű külső vendégtereit.

 A Nespresso Bar, Pub & Cafe elismerését a hazai kávéházak, kávézók, presszók berendezés és belső építészet kategóriában a Goodspirit Whisky & Cocktail Bar tulajdonosai vehették át.

Egyéb vendégtér berendezés és belsőépítészet kategóriában aranyat nem ítélt oda idén a zsűri, viszont egyhangúan ezüstéremmel jutalmazta a Füge bolt és kávézó pályázatát, és bronzérmet ítélt oda a szakmai grémium a Balaton déli partjáról induló, az ország különböző pontjain, különböző rendezvényeken feltűnő mobil Kristinus Borbárnak. Ebben a kategóriában is lett egy különdíjas, méghozzá a Hisztéria Cremeria vihette haza a Megaglass különdíját.

 Izgalmas és előremutató kategória a weboldalak designversenye, ahol a zsűri szigorú volt, és idén nem díjazta éremmel a beadott pályamunkák közül azt a hármat, ami shortlistre került (Goodspirit Whisky &Cocktail Bar, Urban Betyár, Etyeki Kúria webmegjelenései).

 Viszont gazdag éremesővel jutalmazott az éttermek közül a legnépesebb kategória – Logó és grafikus arculat - shortlist-re került pályamunkák közül többet is. Így idén bronzérmet kapott a Calavera mexikói stílusú étterem grafikusi munkája, valamint a Sushiroll elegánsan letisztult megjelenése és az Urban Betyár Étterem és Élményközpont design megjelenése. Ezüstérmet kapott a Belvárosi Piacon működő, Széll Tamás nevével fémjelzett Stand25 Bisztró grafikai arculatterve, aranyérmet az Anjuna Ice Pops grafikai megjelenése miatt vehetett át a munkával DekoRatio Branding & Design Studio tervezője.

 A díjazott szállodák:

Belsőépítészet terén, a JAB Szállodaipari berendezés és belsőépítészet teljes ház kategóriában: két bronzérmes lett idén, egyik a felsőtárkányi Bambara Hotel****prémium, a másik pedig a miskolctapolcai Avalon Resort & Spa. Ezüstérmet a polányi Babérliget Kúriának ítéltek oda és a Loft Budapestnek, e kategória aranyérmese pedig az abádszalóki Butik Design Rooms különleges megjelenése lett.

A szállodák lobby-jait is zsűrizték idén, itt shortlistes lett és maradt a W & M Hotel tervkoncepciója, valamint az alsóörsi Marina Hotel közösségi tere.

A Solinfo kategóriájában, a szobák megjelenését vizsgálva a zsűri aranyérmet ítélt oda ruzsai Homoki Lodge-nak, spa & wellness kategóriában pedig a miskolctapolcai Avalon Resort & Spa wellnessmegoldása nyert aranyérmet.

Különdíjak is születtek idén, ezek a következők:

A Palatinus legszebb fürdőszoba különdíját a Butik Design Rooms vihette haza, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az Év megújult hotele díját a balatonfenyvesi Hubertus Hof Szálloda felújítási megoldásainak ítélték oda. Solinfo különdíjat a Bambara Hotel**** Prémium kapott.

 Az Év Legdizájnosabb Étterme díját a Deák St. Kitchen nyerte el, a JAB különdíját az éttermek közül az Andrássy úti Hotel Moments gourmet étterme, a Bistro Fine nyerte el.

Nem jöhetett volna létre a pazar este a programot támogató partnerek nélkül, akik a díjkiosztó alkalmával be is mutatkoztak egy-egy minikiállítás keretén belül. Így a JAB gyönyörűen bebútorozott enteriőrje, a SOLINFO elegáns topdesign világítástechnikai tárgyai és bútorai, a MEGA-Glass különleges üvegtechnika megoldása, a Palatinus luxus fürdőszoba berendezései voltak láthatóak a vacsora közönsége számára.

 A Gastro Design Award 2017 nyertesei:

 

  1. A.      GASTRO KATEGÓRIA

BELSŐÉPÍTÉSZET

 VENDÉGLÁTÓIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – ZÁRT VENDÉGTÉR DÍJ  

 Vendéglátóegységek 40 fő alatt              

-       aranyérem: Homoki Lodge / Homoki Lodge - Nature Quest Resort – Mórahalom

Vendéglátóegységek 40 fő felett

-       aranyérem: Deák St. Kitchen / Adria Palace – Budapest

-       bronzérem: B!stro Fine / Bistro Fine, este’r partners – Budapest, és Zwack Unicum Füves Bár / Zwack Unicum, este’r partners – Budapest

VENDÉGLÁTÓIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – NYITOTT VENDÉGTÉR DÍJ

-       aranyérem: Babérliget Kúria rendezvénypavilon / Babérliget Kúria – Polány

-       leghangulatosabb kerthelyiség: Fricska Bisztró (Veszprém) / Fricska Bisztró, Somlai Tibor, belsőépítész; Katona Manufaktúra, kivitelezés – Veszprém

NESPRESSO BAR, PUB &  CAFÉ (KÁVÉHÁZ, KÁVÉZÓ, PRESSZÓ) BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET DÍJ

-       GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar / WhiskyNet – Budapest

EGYÉB VENDÉGTÉR BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET (delikátüzlet, cukrászda, étel-ital szakbolt stb.) DÍJ

-       ezüstérem: Füge bolt és kávézó / UGAR - Barcza Gergely, Csiszár Dalma, Lumoconcept (világítástervezés, lámpák) – Budapest

-       bronzérem: Kristinus Borbár / Kristinus Borbirtok, Kiss Zsombor, Nero Solutions – Kéthely

 

  1. A.      GASTRO KATEGÓRIA

DESIGN

LOGÓ ÉS GRAFIKUS ARCULAT DÍJ   

-       aranyérem: Anjuna Ice Pops / DekoRatio Branding & Design Studio, Mészáros Szani, Beke Ágnes – Budapest

-       ezüstérem: STAND25 / PLUSDESIGNSTUDIO - Fejes Gergő, belsőépítészeti tervezés, Kalászi Benjamin - grafikai arculat, képregény, képregény illusztráció, Püspöki Apor - designer, Csahók Ibolya, Fejes Gergő - grafikai arculat, logó – Budapest

-       bronzérem: Calavera Mexikói Étterem és Bár / Központ Bisztró, Cafe Design – Budapest,  Sushiroll / DekoRatio Branding & Design Studio, Nagy Zsófia Sebestyén Tamás – Budapest, Urban Betyár Étterem és Élményközpont / DekoRatio Branding & Design Studio, Mészáros Szani, Beke Ágnes, Sebestyén Tamás – Budapest

 

  1. B.      SZÁLLODA KATEGÓRIA

BELSŐÉPÍTÉSZET

 

JAB SZÁLLODAIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – TELJES HÁZ DÍJ              

-       aranyérem: Butik Design Rooms – Abádszalók

-       ezüstérem: Babérliget Kúria – Polány, The Loft Budapest / First Central Loft, Este'r Partners – Budapest

-       bronzérem: BAMBARA Hotel – Felsőtárkány, Avalon Resort & SPA / Avalon Park – Miskolc

SZÁLLODAIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – LOBBY DÍJ

-       W&M  Hotel / G&M Design Studio (tervpályázat)

-       Alsóörs Marina Hotel Lobby / TAAT építész műterem, Nóbik Orsolya és Szilvási Attila – Alóörs

SOLINFO SZÁLLODAIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – SZOBA    

-       aranyérem: Homoki Lodge Nature Quest Resort – Ruzsa tanya, Mórahalom

SZÁLLODAIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – SPA & WELLNESS DÍJ          

-       aranyérem: Avalon Resort & SPA, ahol a luxus természetes! Avalon Park

 KÜLÖNDÍJAK

 Palatinus legszebb fürdőszoba különdíj: Butik Design Rooms

Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az Év megújult hotele díj: balatonfenyvesi Hubertus Hof Szálloda Balatonfenyves

Solinfo különdíj: Bambara Hotel**** Prémium

Az Év Legdizájnosabb Étterme díj: Deák St. Kitchen

JAB különdíj: Bistro Fine (a Hotel Moments gourmet étterme)

Idén második alkalommal ítélte oda a zsűri a Varró Zoltán által alapított Cool, az Év enterior tervezője díjat. Ezt annak a tervezőnek adják ki, aki az adott évben nemzetközi szinten is kiemelkedő dizájnnal gazdagította a magyar gastro dizájnt. A belsőépítészeti elismerést Vági Oszkár tervező kapta a Fáma étterem megtervezéséért. 

 

 


Ingyenes kresz suli a Városligetben

Ingyenes kresz suli a Városligetben 

1400 gyermek tanulhatja meg a biztonságos közlekedés szabályait a nyáron.
Különleges izlandi koncert és drón nap a repülőmúzeumban

Különleges izlandi koncert és drón nap a repülőmúzeumban 

Inspiráló történetek, múzeumok éjszakája és érdekes bemutatókkal készülnek az idei nyári szezonra.
Erdőlátogatási tilalom a teljes Gemenci erdőben

Erdőlátogatási tilalom a teljes Gemenci erdőben 

A rendelkezés 2024. június 14-30. között érvényes.
Átadták az üzleti turizmus kiválóságait elismerő Business Excellence díjakat

Átadták az üzleti turizmus kiválóságait elismerő Business Excellence díjakat 

Tíz kategóriában meghirdetett felhívásra 62 pályamunka érkezett.
Kihagyhatatlan kulturális ziccerek a Múzeumok Éjszakáján

Kihagyhatatlan kulturális ziccerek a Múzeumok Éjszakáján 

Közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal készül június 22-ére.
Lerántják a leplet egy felemelő sporteseményről

Lerántják a leplet egy felemelő sporteseményről 

Az egész világot megmozgató futball seregszemlére  a Pont Csopak is méltó módon készül.
Pokrócos utazó fesztivál rejtett kincsekkel

Pokrócos utazó fesztivál rejtett kincsekkel 

A Balaton Piknik a Tihanyi-félszigetre érkezik.
Személyre szabja az ügyfelek védelmét az Erste

Személyre szabja az ügyfelek védelmét az Erste 

Az emberközpontú bankolás filozófiáját követve az egyéni költési szokásokhoz igazodó, napi maximális limitet állít be lakossági ügyfeleinek az internet- és mobilbankos (George Web és George App) átutalásokhoz az Erste.
Ilyen lett  megújult zarándokközpont - képekkel

Ilyen lett megújult zarándokközpont - képekkel 

Családbarát turisztikai hellyé vált Mátraverebély-Szentkút: hivatalosan is átadták a római katolikus nemzeti kegyhely új létesítményeit.
Focilázban ég a Városháza pop-up parkja

Focilázban ég a Városháza pop-up parkja 

Szombaton, június 15-én, 15 órakor lép először pályára a magyar válogatott, és lehet szurkolni a csapatnak a belváros szívében, a Károly körútnál, a Városháza pop-up parkban.