Giro d'Italia: a szervezők sem számítottak ekkora érdeklődésre

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint a legszebb álmaikat is felülmúlta a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakasza, amit péntektől vasárnapig Magyarországon rendeztek.

"Legalább negyedmillió ember biztatta a mezőnyt a versenyútvonalak mentén, mindenhol szenzációs hangulat uralkodott, és ez az olasz szervezők minden várakozását felülmúlta" - nyilatkozta Révész a hazai rendezők vasárnapi közleményében. Felidézte, az egyik csapat tagjai nem értették, miért kell Magyarországra hozni a Nagy Rajtot, de egészen elképedtek attól a végtelen szeretettől és lelkesedéstől, amit itt tapasztaltak. "A verseny a legszebb álmainkat is felülmúlta, és biztosan emelte hazánk megbecsülését a világban. A siker közös, a verseny mögött végre egy igazi nemzeti összefogás alakult ki" - mondta.

 

Révész köszönetet mondott a szervezőknek, a budapesti és a vidéki önkormányzatoknak, a rendőrségnek, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, az önkénteseknek, a szurkolóknak és a lakosságnak is. Óberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a sikeresen lebonyolított rendőri biztosítást értékelte. "Büszke vagyok a rendvédelmi szervek, a partnereink, illetve az Országos Polgárőr Szövetség áldozatos munkájára.

Az olasz szervezők szerint minden idők egyik legjobb Nagy Rajtját rendeztük meg. Minden tekintetben lenyűgöző volt a rendezvény, külön kiemelném, hogy példaértékű volt a szurkolók és a nézők fegyelmezettsége" - mondta. A magyar szurkolókat és a szenzációs hangulatot emelte ki Mauro Vegni, a Giro d'Italia igazgatója is. "Szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak, a kormánynak, a lakosságnak, a szurkolóknak és természetesen a Nagy Rajt helyi szervezőbizottságának. Igazi siker volt az elmúlt három nap, ennél melegebb fogadtatásban nem is részesülhetett volna a verseny" - magyarázta. Vegni leszögezte, a magyarok bizonyították, hogy helyük van a nemzetközi kerékpáros közösségben.

Forrás: MTI


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.