Gyertyagyújtás, fényfestés, kultúra és hütte

A 20 éve fennálló vásárt egy olyan nagyszabású téli fesztivállá kívánja fejleszteni folyamatosan a BFTK, ahol egy hatalmas közösségi téren, az adventi időszakban, a karácsonyra méltóképpen lehet készülni és ahol fontos a hagyomány, az ünnep és a család. Az Európa 10 legszebb karácsonyi vására közé választott Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárba még a mikulás is ellátogat.

 Az igazi finn Mikulás magyarországi látogatása során a Vörösmarty téren várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Joulupukki, a finn Mikulás az idei évben is ellátogat a vásárba december 6-án.

Korábban sem hagyják unatkoni a közönséget: Budapest egyik legforgalmasabb terén felállított óriás adventi koszorú négy gyertyáját az adventi vasárnapokon, így először december 2-án 16 órakor kórus és fanfárok kíséretében gyújtják meg. Advent első vasárnapján Huszti Zoltán a Budapesti Magyar Szentek plébánia káplánja tart ünnepi beszédet a Magyar Katolikus Egyház, illetve a Katolikus Karitász képviseletében. A több mint 3 méter átmérőjű, mintegy fél méter vastagságú adventi koszorú a tér legszebb dísze lesz, valamint az ünnepi hangulat egyik meghatározó, hagyományőrző jelképe is egyben. A több mint 4 mázsa vessző-alapot fenyő, moha, szalag, csipketermések és aranydíszek teszik még szebbé. A modern, de mégis autentikus koszorú a belváros szívében akár mindenki adventi díszévé válhat. 

Fényfestés

A Vörösmarty tér egyik jelképe a Gerbeaud Házban található kávéház, minden bizonnyal Budapest leghíresebb kávézója. A szecessziós-késő eklektikus impozánsa épület 1858-ban épült, idén 160 éves. A vásárt szervező BFTK – a téli fesztivál keretében – szeretné megmutatni Budapest építészeti kincseit is: fénnyel teszi még pompásabbá a házat. December 1-24. között minden nap sötétedéstől fényfestés csodája várja a vásárlátogatókat! Nézze velünk egy meleg ital vagy finom étel társaságában, ahogy a fények segítségével megfestett ünnepi hangulatú képek megelevenednek a Gerbeaud Ház falán. A fényjáték megtekinthető minden nap 17 órától egészen a zárásig.

Irodalom

A Hütte Bisztró és környezete a város igazi közösségi tere ebben az időszakban, ahol heti tematikus programokkal, magyar borok kóstoltatásával egészülnek ki az adott napra meghirdetett események, ezzel is hangsúlyozva, hogy a hagyomány és a szellemi értékek kéz a kézben járnak, mely egyben a közösségek összetartozásának erejét is jelképezi.


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.