Három új katalógus az IBUSZ-nál

Három katalógus, összesen 500 oldalon. Egyéni és csoportos utak itthon és külföldön, több mint harminc európai, valamint ázsiai országba attraktív előfoglalási kedvezményekkel. Ez címszavakban az IBUSZ kínálata 2016-ra kiadványait tekintve.

Még nincs vége a télnek, de már sokan keresik a tavaszi, nyári utazásokat, kihasználva a first minute lehetőségeket. Idén nyáron a mediterrán térségben pihenni vágyók közel 20 üdülőterület kínálatát foglalhatják le az IBUSZ-nál március 1-ig 15% kedvezménnyel, de ez ennél jóval nagyobb megtakarítást is jelenthet, ha valaki él a 12 éves korig igénybe vehető promócióval.

2016-ban is indulnak járatok Debrecenből Korfura, Zakynthoszra és Krétára. Ez utóbbi szigetre a fővárosból közvetlen járattal közelíthetik meg az érdeklődők Rethymno mellett a népszerű, természeti és kulturális látnivalókban bővelkedő nyugati részt, Chaniát is.

Természetesen Budapestről a többi közkedvelt görög desztinációba mint, Kefalóniára, Zakynthoszra, Rodoszra, valamint az egyre népszerűbb, népi hagyományokat erősen őrző Karpathoszra is indítanak charterjáratokat. Az IBUSZ repülős kínálatából idén sem maradhat ki Mallorca, Barcelona, Szicília, Antalya vagy Burgasz. Az elmúlt nyári szezonhoz hasonlóan úgy tűnik, hogy továbbra is nagy a kereslet az autóbuszos üdülőprogramok iránt. Idén megnövelt buszparkkal, nagyobb lekötésekkel foglalhatók a horvát, olasz, görög és spanyol utazások. Üdülőprogramban meghirdetett területeken az egyéni utasok számára szintén biztosítanak minden kategóriákban szálláslehetőségeket, valamint magyar nyelvű asszisztenciát.

Úgyszintén szeretné az IBUSZ megtartani előkelő piaci pozícióját a városlátogatások és körutazások terén is. Éppen ezért az ismeretlen kultúrák iránt érdeklődők a szomszédos országok mellett akár az északi tájakra vagy a távoli ázsiai, esetleg dél-amerikai emberek életébe is beletekinthetnek. A március 1-ig 8% kedvezménnyel foglalható klasszikus buszos utak mellett a gyorsabb, ugyanakkor árban versenyképes repülős körutak széles választéka is elérhető.

Hazánk legnagyobb kínálatát tartalmazó belföldi katalógusa március 31-ig nemcsak 10-15% kedvezményt biztosít a piktogrammal jelölt szállásokra, hanem számos, az adott szálláshelyekhez legközelebb eső különböző program- és szolgáltatáskedvezményt is IBUSZ plusz elnevezéssel. Az idei év újdonságának számít a Budapesti Nyári Fesztiválra vonatkozó csomagajánlat, amelynek köszönhetően nemcsak a belépőjegyek és a megjelölt 3-5*-os hotelek foglalhatók csábító áron, hanem számos más kedvezményt is tartalmaznak.

Az IBUSZ sikeres értékesítését saját hálózatán túl 200 viszonteladó partnere is segíti, akikkel közösen az árukínálat teljes skálájával várják az ország minden pontján az utazni vágyókat. (X)


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.