Hétvégén Budapest Maraton

Több mint 6000-en vállalkoznak arra október 13-án a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál második napján, hogy egyéniben teljesítik a 42 kilométeres távot. Az indulók között mintegy ezren lesznek olyanok, akik életükben először vágnak neki a klasszikus maratoni kihívásnak. 

Az első Budapest Maratont 40 évvel ezelőtt, 1984-ben rendezték. A 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon október 12-13-án csaknem 30 ezren ünneplik majd mozgással és futással a kerek évfordulót.

A könnyed városi sétáktól a 42 kilométeres távig, a családi futástól az esélyegyenlőségi futamokig, a diplomaták és színészek versenyétől a gyaloglásig, mindenki talál a felkészültségének megfelelő kihívást.

A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a hosszabb távok útvonala érinti a város legszebb részeit, a Duna mindkét partján.

A klasszikus maratont akár csak egyszer is lefutni hatalmas kihívás és életre szóló élmény. Ám vannak olyan különleges sportemberek, akik a 42 kilométeres táv első sikeres teljesítése után már nem tudnak, vagy nem is akarnak leállni. A felvidéki Kele Géza a 225. városi maratonját futhatja jövő hétvégén a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, igaz előbb még célba kell érnie a 224. versenyén is. 

És ezúttal is lesznek a mezőnyben „maraton halmozók", vagyis olyan sportemberek, akik évek óta havi rendszerességgel, sőt időnként még ennél is gyakrabban futnak maratont. Nevezett például a svéd Jan Paraniak, aki korábban már 567 maratont teljesített. 

A magyar indulók közül a felvidéki Kele Géza számít csúcstartónak az idei mezőnyből, hiszen a 225. hivatalos városi maratonja lehet a 39. SPAR Budapest Maraton. Csakhogy előtte is van még egy kis teendője.

- Ezen a héten vasárnap, október 6-án vár még rám a 224. maratonom, amit Kassán teljesítek. Utána kicsi pihenő, aztán jöhet az ünnepi, budapesti futás

– mesélte Kele Géza.

Kele Géza
Kele Géza
Fotó: Budapest Sportiroda

Élete első maratonját is Budapesten futotta, 1988-ban, vagyis 4 évvel az első, 1984-es Budapest Maraton után. Az egyéni csúcsát – 3 óra 3 percet – élete harmadik maratonján futotta Kassán, ahova szintén gyakran visszatért az elmúlt bő 30 évben, ám a kedvence egyértelműen a budapesti maraton.

Kele Géza a 200. maratonját is Budapesten futotta, igaz csak egy véletlen folytán. Az eredeti tervei szerint a 201. lett volna a sorban a budapesti verseny, csakhogy néhány héttel korábban megbetegedett, így egy futást ki kellett hagynia. A századikat Szlovákiában futotta – pontosan emlékszik rá, mert nehéz terepen, dombok között vezetett az útvonal, így négy órán kívül ért célba.  

 


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.