Hévíz súlyos bevételkieséssel kalkulál

A hazai gyógyturizmus fellegvára másfél milliárd forintos bevételkieséssel számol, derül ki Hévíz önkormányzatának tájékoztatójából.

Az év végéig tartó időszakban mintegy másfél milliárd forint bevételkieséssel számol Hévíz önkormányzata, amely 6,2 milliárd forintos költségvetéssel tervezte az évet - közölte tájékoztatóján a város polgármestere.

Papp Gábor elmondta, az alapvetően a turizmusból élő településen a kieső bevételek legnagyobb tétele a mintegy 650 millió forintos idegenforgalmi adó, és hozzátette, a város fejlesztései ennek ellenére nem állnak le, jelenleg is zajlik az állami és európai uniós forrásokból elnyert pályázatok megvalósítása.  

A város ugyanakkor várja már azt a pillanatot, amikor újraindulhat a turizmus, az érdeklődés a vendégek részéről jelenleg is folyamatos, ezért azt remélik, hogy júniusban legalább a belföldi vendégforgalom elindulhat.

Papp Gábor elmondta, a jelenlegi időszakban az önerős pályázatok sem álltak le teljesen, egy részüket ugyan áttervezték, de például a most 66 kamerából álló közterületi rendszer bővítése is zajlik, folytatódik az új parkolási rendszer kialakítása is. A Hévíz-Balaton Airport fejlesztése sem állt le, a norvég pilótaképző is jelezte, hogy megvalósítja a Sármellékre tervezett pilótaiskolát.

Az önkormányzat kiadásait csökkenti idén, hogy még januárban több mint másfél milliárd forintért értékesítette az Aquamarin szállodát működtető céget, így annak működtetése, fejlesztése és a dolgozók bérének finanszírozása nem az önkormányzat, hanem az új tulajdonos feladata - ismertette Papp Gábor. A polgármester ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a vendégforgalom indulását követően - még ha a kormányzati döntés szerint a turistáknak idén nem kell is idegenforgalmi adót fizetniük - a szállásadóknak továbbra is kötelező lesz az ezzel kapcsolatos adóbevallás. Ez azért fontos, mert az állam a kieső idegenforgalmi adót ez alapján téríti meg az önkormányzatoknak, illetve ez az összeg az alapja minden évben a bevallott összeggel azonos állami támogatásnak.

H. Horváth Orsolya polgármesteri főtanácsadó ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az önkormányzat továbbra is támogatja a helyi magánszállásokat azzal, hogy már ötödik éve minőségfejlesztési pályázatot biztosít számukra. Április végéig kötik meg az idei támogatási szerződéseket - eddig 16 millió forintra érkezett igény -, ami az előző évben befizetett idegenforgalmi adó 50 százalékos mértéke lehet egy-egy magánszállásnál. Hozzátette, hogy az önkormányzat döntése alapján jövőre is a 2019-es bevallások alapján pályázhatnak az igénylők, így nem éri őket hátrány az ebben az évben mérséklődő vendégforgalmuk alapján. A pályázók így nemcsak megőrzik, de erősíteni is tudják a versenyképességüket.

A Hévízre érkezők mintegy 80 százaléka visszatérő vendég, aki a gyógyulás miatt látogat a városba, ezért remélik, hogy a gyógyturizmus krízisálló ágazat marad - mondta H. Horváth Orsolya.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.