Hévízen támogatással ösztönzik a magánszállások minőségének javítását

Országosan is példaadó lehet az a most induló pályázati rendszer, amivel a hévízi magánszálláshelyek működtetőit szeretnék további minőségjavításra ösztönözni – állította Papp Gábor polgármester egy kedden tartott sajtótájékoztatón. 

Mint elmondta, a Hévízi Szobakiadók Szövetsége kereste meg az önkormányzatot a javaslattal, amit örömmel fogadtak, mert ezzel olyan szektorban tudnának segíteni, amelyik egyébként nem nagyon jut pályázati forrásokhoz a viszonylag alacsony összegű fejlesztések miatt. Ugyanakkor látják azt is, hogy a segítség közvetlenül vissza is térül a városnak a jobb minőség miatt erősödő forgalomnak és a jobb adófizetési hajlandóságnak köszönhetően.

Mivel a várhatóan emelkedő idegenforgalmi adóval együtt nő az ehhez járó állami hozzájárulás, rendkívül precízen ki kellett dolgozni a szabályokat, nehogy jogsértést kövessenek el. Átnéztek több olyan megoldást, amit korábban más önkormányzatok hasonló célokkal alkalmaztak. Azt tapasztalták, hogy ezek általában nem feleltek meg minden jogi előírásnak, előfordult az is, hogy egyéb helyi problémák is akadályozták a rendszer megfelelő működését. A polgármester szerint Hévízen nem várhatók ilyen akadályok.

A polgármester elmondta azt is, hogy Hévízen 5-600 közötti személy foglalkozik magánszállásadással, ők biztosítják több mint felét a városban működő 12 ezer férőhelynek, és jelentős részét adják az évi egymillió feletti vendégéjszaka-forgalomnak. Az utóbbi években folyamatosan növekedett az összes forgalomból a részarányuk, amit a jövőben is erősíteni szeretnének.

A pályázati támogatáshoz a magánszállásadók által az előző évben befizetett idegenforgalmi adó felét különítik el forrásnak, ami az indulási évben 16-20 millió forint körüli összeg lesz. A pályázaton évente indulhat minden magánszálláshelyadóként bejelentett személy. Az első évben jövő februárig adhatják be igényeiket. A támogatás alsó határát ötvenezer forintban határozták meg. A szállásadók az általuk befizetett kurtaxa feléig pályázhatnak, de indokolt esetben az ötvenezret akkor is megkapják, ha éppen nem érték el befizetéseik alapján ezt a nagyságot, vagy tevékenységüket csak most kezdték.

A pályázat utófinanszírozással működik, az érintettek csak a számlával igazolt megvalósítás után jutnak hozzá a támogatáshoz. A pályázat lebonyolítását az önkormányzat várhatóan a helyi TDM egyesületre fogja bízni. Erről rövidesen döntenek.

Lajkó Ferenc, a Hévízi Szobakiadók Szövetségének elnöke elmondta, hogy örömmel fogadták a város támogató szándékát és azt az aktív közös munkát, aminek köszönhetően kialakult a képviselő-testület tagjai által egyhangúlag támogatott rendszer. A működést szabályozó helyi rendelet mellé összeírták azokat a fejlesztési, vásárlási lehetőségeket, amikre a támogatást fel lehet használni. Több más mellett kerti bútorok és játékok, pihenők, grillezők, babaágy és szék, wifi-hálózat kiépítése, internetezéshez számítógépes sarok kialakítása, kerékpárok, széf, síkképernyős tévé vásárlása, szauna, szolárium kialakítása került a listára. A lényeg, hogy valami maradandó fejlesztés, ne szolgáltatás vásárlása legyen a cél. Így például nem adnak támogatást marketingszolgáltatás vásárlására, ugyanakkor lehet kapni pénzt saját weboldal fejlesztésére vagy a magánszállásadók országos minősítési rendszerébe való bekapcsolódás díjának fizetésére.


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.