Hévízi költségvetés a háború hatásaira hangolva

A korábbi évekhez képest ismét növekvő adóbevételekkel és tovább csökkenő kiadásokkal számol Hévíz idei költségvetése, ami azonban még elmarad a koronavírus-járványt és az ukrajnai háborút megelőző időszaktól - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy a város aznap elfogadott költségvetése 4351 millió forint bevételi és kiadási főösszeggel számol, amelynek összeállítását jelentősen befolyásolta az ukrajnai háború és annak hatásai. Jelezte azt is, hogy az állami támogatások nem tudják fedezni a város önként vállalt feladatainak finanszírozását, hiszen a 4800 lakosú település a turizmus miatt olyan infrastruktúrát tart fent, ami egy 20-30 ezres város szintjét is bőven eléri. Az adóerő pedig olyan mértékű, ami miatt nem lehet magasabb az állami finanszírozás.

A polgármester elmondta: 2020-tól már a koronavírus-járvány miatt hoztak takarékossági intézkedéseket, de a rekordmagasságba emelkedő energiaárak miatt - Hévízen átlagosan nyolcszoros gáz- és négyszeres áram-áremelkedéssel kötöttek új szerződéseket - az önkormányzat és intézményei újabb megtakarításokra kényszerültek. Mindez azonban nem jár tevékenységek megszüntetésével, adóemeléssel vagy elbocsátásokkal. Idén a központi költségvetésből 526 millió forint bevétellel kalkulálnak, ami növekedés a korábbi évekhez képest, de jelentősen elmarad a 2020-as 848 millió forinttól. A város közhatalmi adóbevételei 1183 millió forintot jelentenek - ebből a legjelentősebb az idegenforgalmi adó 562 millió forintos összege - ami összességében növekedést mutat a korábbi évekhez viszonyítva, de 2020-szal összevetve 50 százalékkal kisebb az iparűzési és 30 százalékkal kevesebb az idegenforgalmiadó-bevétel - ismertette Papp Gábor.


Kifejtette, hogy a 2023-as költségvetés tervezésekor még 400 millió forintos hiánnyal számoltak, ezt sikerült költségracionalizálással és bevételnöveléssel - köztük térítési díjak emelésével - úgy kiegyensúlyozni, hogy néhány milliós tartalékot is képeztek. A város épületeinek, intézményeinek tervezett energiahatékonysági beruházásaival és ingatlaneladásokkal tavasszal már úgy módosíthatják a költségvetést, hogy legalább 400 millió forint tartalékkal számolnak. A polgármester úgy látja: idén emelkedik Hévízen az idegenforgalomból származó bevétel, ezzel a parkolási díjakból befolyó összeg is. Két nagyobb beruházás zajlik a városban - a Schulhof Vilmos sétány felújítása és a régi buszpályaudvar területének átalakítása -, amelyek értéke 1270 millió forint, és a korábbi csúszások után mindkettő idén befejeződhet.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.