Hiányosságokat fedtek fel a turizmusfejlesztés irányításának ellenőrzésében

A turizmusfejlesztési intézkedések jogi, intézményi rendszerének kialakításában ugyan nem talált kifogásolnivalót a 2013. január és 2015. augusztus közötti ellenőrzött időszakban az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hiányosságokat tártak fel ugyanakkor az ellenőrzésben - tájékoztatta jelentésében az ÁSZ.

Az ÁSZ szerint a stratégiai célok megvalósítását segítő szabályozás rendszeréből hiányzott a célok teljesítésének nyomon követhetősége és a teljesítés számon kérése érdekében az intézkedési tervek elfogadása.

Az ellenőrzés a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, a Magyar Turizmus Zrt.-t és a Balaton Fejlesztési Tanácsot érintette.

A jelentés szerint a hiányosságok miatt nem volt kimutatható az országos turisztikai stratégiai célok megvalósulása sem. Nem volt stratégiai szinten biztosított, hogy az ÁSZ ellenőrizze a turizmusfejlesztési célkitűzések megvalósulását.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre és az egészségturizmusra vonatkozó stratégiai célok teljesülését csak egy-egy indikátor esetében lehetett nyomon követni.

Az ÁSZ megállapította, hogy nem követték nyomon a turizmusfejlesztési stratégiai célok teljesülését, az intézkedések hatását, és nem értékelték a cél szerinti teljesítést sem az országos, valamint az egészségügyi ágazatoknál. A regionális operatív programoknál viszont megvalósult a célkitűzések teljesítésének nyomon követése, értékelése.

A 2014-2020 közötti tervezési időszakról pedig azt állapították meg a számvevők, hogy az országos turisztikai és egészségturizmus stratégiai célkitűzései érdekében a szükséges intézkedéseket még nem tették meg, de a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet már tett lépéseket erre az időszakra vonatkozó turisztikai stratégiai céljaival kapcsolatban.

Az ÁSZ jelentésében javasolta a nemzetgazdasági miniszternek és a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének, hogy 30 napon belül készítsenek egy intézkedési tervet, a turizmusfejlesztési stratégiai célkitűzések megvalósításának, mérésének és nyomon követésének előmozdítása érdekében.

Forrás: MTI


Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.