Hiánypótló szálláshelyek létesültek a Zsóry fürdő területén

Új szálláshelyekkel gazdagodott Mezőkövesd. A matyó város ékkövének számító, Zsóry Lajosról elnevezett gyógy- és strandfürdő területén tizennyolc négycsillagos apartmanházat építettek, melyeket ünnepélyes keretek között avattak fel.

A központi épületben kialakított konferenciateremben tartott ünnepélyes projektzáró rendezvényen dr. Szegedi Andrea projektmenedzser üdvözölte a vendégeket. Köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek, akik munkájukkal hozzájárultak a beruházás sikeréhez. Kiemelte, hogy az új fejlesztéssel új életmódot és élményekben gazdag szolgáltatásokat kínálnak az érdeklődő turistáknak, ezért a létesítményt élettel igyekeznek megtölteni.

A gyógyturizmust szolgáló fejlesztés

A beruházás jelentőségét dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere is méltatta. Hangsúlyozta, hogy a projekt indításakor sokan kételkedtek abban, szükség lesz-e az apartmanházakra. Ám időközben beigazolódott, hogy helyes döntés született, és hiánypótló szálláshelyeket építettek a Zsóry fürdő területén, amivel a gyógyturizmust szolgálják. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a fejlesztéssel a látogatók ideális környezetben pihenhetnek, emellett megismerhetik Mezőkövesd nevezetességeit és turisztikai programjait.

A továbbiakban Ruszinkó Iván, a Spa Hotel Relax Kft. ügyvezetője beszélt a fejlesztési projekt megvalósításáról. Kiemelte, hogy 2012-ben az Észak-Magyarországi Operatív Programhoz kapcsolódva pályáztak és 266 millió forint támogatást nyertek el a tizennyolc, téglából épült apartmanház létrehozására. A fejlesztést 2013 tavaszán kezdték el és nemrég fejezték be, amely 380 millió forintba került. Emlékeztetett, hogy a magas komfortfokozatú apartmanházakban pihenő vendégek fürödhetnek és gyógyulhatnak a gazdag kéntartalmú Zsóry vizében. Különösen az ízületi bántalmakkal küzdő betegek találhatnak itt megfelelő kezelést.

Ezekben az épületekben a gyerekes családoknak és a mozgássérülteknek is megfelelő kényelmet nyújtanak, élménycsomagokat és kirándulási lehetőségeket is kínálnak nekik – tette hozzá. Például segítenek abban, hogy más borsodi településeket, mint Miskolcot vagy a Tisza-tó környékét, illetve a közelben levő hevesi megyeszékhely, Eger nevezetességeit is megismerhessék. Bejelentette, hogy az apartmanházakról, a kínált szolgáltatásokról a magyar nyelven kívül több más idegen nyelven nyomtatott ismertetőket jelentettek meg a vendégek tájékoztatására.

Matyó hímzés és gyerekmedence

A továbbiakban Mezőkövesd turisztikai jelentőségéről Lázárné Csirmaz Henriett, az 1999 óta működő Matyóföld Idegenforgalmáért Egyesület elnöke szólt. Rámutatott, hogy a város életében meghatározó szerepet játszik a gyógyvíz, illetve a matyó hímzés. Ez utóbbi, mint kiemelkedő érték, 2012-ben felkerült az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Mezőkövesden három múzeum is működik, a Hadas városrész pedig olyan különlegesség, ahol 100-150 éves régi házakban különböző bemutatókat tartanak. Így például a matyó asztalosműhelytől a fazekasműhelyen át a szövőházig többféle mesterséggel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az előadó mindezek mellett arra is utalt, hogy gazdag programajánlatot is kínálnak a turistáknak. Példaként említette a tavaszi Matyó Húsvétot, továbbá a Matyó Világtalálkozót, amelyet idén először rendeztek meg. Ezeken kívül kiemelkedő a Zsóry, valamint a nagy múltú Matyóföldi Folklórfesztivál is. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években a gyógyfürdő is jelentősen fejlődött, új medencéket, így gyerekmedencét is létesítettek. Sőt a wellness iránt érdeklődők igényeit is igyekeznek kielégíteni. A fejlesztés jelenleg is tart. Szeretnék, hogy ha a jövőben még több vendéget üdvözölhetnének Mezőkövesden, ezért a továbbiakban is összefognak az érintettek.

Az ünnepélyes projektzárás végén dr. Fekete Zoltán polgármester és Ruszinkó Iván ügyvezető nemzeti színű szalagot kötött az apartmanházak központjának bejárati oszlopaira. A találkozó zárásaként pedig a vendégek dr. Szegedi Andrea és munkatársainak kalauzolásában megtekintették az új apartmanházakat, valamint a gyógy- és strandfürdőt.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.