Huszonnegyedik helyen állunk a világranglistán

Rendületlen a növekedés a turizmusban, az augusztusi és az első nyolc havi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet az ágazatban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára Budapesten. Hazánk a nemzetközi turistaérkezéseket tekintve a globális toplista 24. helyén áll.

Ruszinkó Ádám kiemelte, hogy a magyar turizmus mind a vendégforgalmat, mind a vendégéjszakákat tekintve jelentős fejlődést mutat, idén augusztusban a vendégek száma 7,1 százalékkal, a vendégéjszakáké 5,3 százalékkal, a szállásdíj-bevétel 16,6 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. Így a szálláshelyeken 1 millió 450 ezer vendég fordult meg, a vendégéjszakák száma meghaladta a négymilliót, a szállásdíj-bevételek 29,4 milliárd forintra emelkedtek - ismertette.

A tíz legnagyobb küldőpiac közül 8-ban növekedést mértek, három országból - Egyesült Királyság (+20,9%), Spanyolország (+16,7%), Egyesült Államok (+12,65)- kétszámjegyű volt a növekedés. A német és az osztrák forgalom kismértékben csökkent augusztusban, de összességében az osztrák piacról így is növekedést könyvelhettünk el.

Hozzátette: az első nyolc hónap számai is jól alakultak, minden lényeges mutató javult, a vendégszám 8,5 százalékkal, a vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal nőtt. Január-augusztusban 7,2 millió vendég 18,5 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken. A turisták a tavalyinál 13,6 százalékkal többet, 145,2 milliárd forint szállásdíjat költöttek el.

Szavai szerint az adatokból azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a piac jól diverzifikálódik, nem függ egy-egy meghatározott országtól nagymértékben, egyre több a fontos küldőország. Az orosz turisták számának visszaeséséről elmondta: mértéke folyamatosan csökken, az idei első félévben még 30% körüli volt a visszaesés, jelenleg megközelíti a 20 százalékot. Ruszinkó szerint az orosz vendégéjszakák száma még így is el fogja érni a 2013-as szintet. Bár a magyar turizmusdiplomáciai és marketing erőfeszítéseket igazolja a bizakodásra okot adó tény, hogy az orosz visszaesés mértéke folyamatosan csökken, de a negatív tendencia megfordulásáról egyelőre nem beszélhetünk. Ennek megfelelően a bő egy éve még a harmadik helyet elfoglaló Oroszország augusztusban már csak a 12. legnagyobb küldőpiacunk volt.

Kiemelte, hogy az eddigi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet: a szálláshelyek vendégeinek száma meghaladhatja a 10 milliót, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig a 25 milliót, a szálláshelyek bevétele elérheti a 350 milliárd forintot.

Ruszinkó Ádám hangsúlyozta: az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) adatai szerint is kimagaslónak számít a magyar turizmus növekedése, az első fél évben 17,5 százalékkal több turista érkezett, mint 2014 első fél évében. Eközben a turistaérkezések világszinten 4,1 százalékkal, Európában 5 százalékkal bővültek, Magyarország növekedése így a világátlag több mint négyszerese, az európainak pedig több mint háromszorosa. Az UNWTO nemzetközi turistaérkezéseket rangsoroló 50-es toplistáján Magyarország tavaly a 24. helyet foglalta el, a mezőnyben a mienkénél nagyobb növekedést csak Japán, Thaiföld, Szaúd-Arábia és Görögország ért el.

A migránshelyzet hatásairól szólva elmondta, hogy bár a szeptemberi adatok még nem állnak rendelkezésre, de az előzetes becslések szerint a budapesti szállodák - ahová a külföldi vendégek kétharmada érkezik - foglaltsága 90 százalék körüli volt, válság jele egyáltalán nem mutatkozik a turizmusban. Az októberi hosszú hétvégére pedig már most csaknem teljes a foglaltság - közölte. A Budapest Airportnak pedig negyedik hónapja egymillió feletti az utasforgalma.

Összegzése szerint 2010 óta minden jelentős mutatóban jobban teljesít a magyar turizmus, mint korábban bármikor: idén nyolc hónap alatt több vendég érkezett Magyarországra, mint 2009-ben egész évben. A vendégek száma 2010 és 2014 között 30 százalékkal, a vendégéjszakáké 25 százalékkal nőtt. Az eredmények eléréséhez egyebek között az uniós forrásokból végrehajtott fejlesztéseket, a fapados légitársaságok járatnyitásait és bővítéseit, és a SZÉP-kártya belső keresletet élénkítő hatását emelte ki.

Forrás: MTI / turizmusonline.hu


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy tökéletesen ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy tökéletesen ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.